Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
az együvé tartozásuk, identitásuk legfőbb kifejezőjéhez, a viselethez. 3 „Azok a matyók, akik ebben a matyó ruhában járnak." [...] „Csak a mezőkövesdiek a matyók, hiába mondják, hogy a szentistvániak is matyók, meg a tardiak, az nem igaz. [...] Abbu látszik meg legjobban, hogy kurta szoknyát viselnek, mi meg hosszút. Nekik széles az őtözettyük, nekünk meg nem." Sajátos arculatú műveltségük kibontakozásában a hagyományőrzés mellett egyfajta nyitottságnak és élelmességnek is szerepe volt, amelyre Kalotaszegen a földek rossz minősége, Mezőkövesden pedig a nagy népszaporulat és a megművelhető föld szűkössége miatt kényszerültek. A szülőföldhöz való ragaszkodásukat azonban sem a vasútvonalaik kiépülésével egyre jobban érvényesülő mozgékonyságuk, sem az elszegényedés elleni életstratégiáik nem bontották meg. A 19. század nyolcvanas éveiben a kalotaszegiek alföldi részes aratása, valamint a mezőkövesdiek egész országra kiterjedő summássága - mint csoportosan vállalt munkák - az együvé tartozásuk és a szülőföld iránti szeretetük érzését csak megerősítették. 5 Hűség a tradíciókhoz és rugalmas alkalmazkodás a változó viszonyokhoz, ez a két ellentétes hatású erő mindkét szóban forgó helyen összeadódott. Ezen kívül a saját népi kultúrájukból merítő háziipari tevékenységük felértékelődése nyomán elmélyülő közösségi szellem volt az, mely sokkal tovább tartotta életben, sőt megújulásra készen hagyományaikat. Kalotaszeg és Mezőkövesd ismertté válásához a belső tényezőkön kívül a gazdasági érdekek, a falusi népesség szociális helyzetéből kiinduló társadalmi megfontolások, valamint a kor forrongó szellemi áramlatai egyaránt hozzájárultak. Egyrészt a 19. század második felében a gyáripari tömegtermeléssel szemben, a művészi ipar megteremtését célzó háziipari mozgalmak, melyek a népjólét előmozdításának gondolatával társultak, a kalotaszegiek és a matyók népművészetében találtak leginkább termékeny talajra, s szereztek világhírnevet. Ugyanakkor a polgári nemzetté válás ideológiájában a nemzeti ipar és a nemzeti művészet igénye kormányprogram szinten is támogatta a nemzeti múlt örökösének tekintett népi kultúra felé fordulást. Nem véletlen ebben a légkörben, hogy Huszka József elmélete, amely a népviseletben (férfiing, gatya, szűrposztó- és bőrruhák, vállra vetve, panyókásan hordott mente mentekötővel) valamint a népi díszítőművészet egyes motívumaiban („pávaszemes rózsa, pávaszemes tulipán") és azok tömör, foltszerű elhelyezésében a honfoglalás előtti idők üzenetét, az ázsiai magaskultúrákhoz kapcsolódó elemek fennmaradását látta, olyan nagy hatást gyakorolt a tudományos életre és a közvéleményre. 6 Másrészt a 20. század elején kibontakozó, a historizmus és az eklekticizmus helyett a művészet megújítására törekvő új stílus, a szecesszió magyarországi képviselőinek, elsősorban a telephelyükről elnevezett gödöllőieknek (Juhász Árpád, Körösfői-Kriesch Aladár, Mihály Rezső, Nagy Sándor, Toroezkai Wigand Ede, Undi Mariska, Zichy István) a munkássága szintén hozzájárult a népművészet közkinccsé válásához. A gödöllőiek ugyanis a nyugatabbra levő országokban élő művészeknek a középkor idealizált világa, valamint a távol-keleti kultúrák felé forduló útkeresése helyett, legfőképpen a karnyújtásnyira megtalált, a művészi-emberi hitvallásuknak megfelelő, „ősi", az „élettel még teljesen azonos" népművészetben találták meg kimeríthetetlen forrásukat. 7 A szecesszió számukra többet jelentett egyfajta művészeti látásmódnál, hiszen a lakáskultúrától kezdve az öltözködésig, az egész életmódot megreformáló eszmerendszert takart. Bár más vidékek falusi művészetével is megismerkedtek, mégis a kalotasze3 Pl. HERICH 1886: 505., LESZIH 1904. 4 K. CS1LLÉRY 1951:5,34. 5 ISTVÁNFFY 1896: 451-452. 6 HUSZKA 1897: 244. 7 KÖRÖSFŐI-KRIESCH 1913: 352.
