Viszóczky Ilona szerk.: Eredmények és feladatok a matyóság néprajzi kutatásában (Miskolc-Mezőkövesd, 2006)
II. Viseletelemzö rajzok és cikk A matyó népművészet ihlette Juhász Árpád egyetlen népművészeti témájú írását is, cikkéhez rajzokat mellékelt. ,,A matyóviselet dekoratív szépségéről" szóló írása kifejezetten tudományos elemzés. Megállapítása szerint a népviselet sokféleségénél fogva feltétlenül tanulmányozásra érdemes. „Már magában a ruha egyszerű megoldásában is alkalmas díszítési feladatokra; a ruhadarabokkal tagozott emberi alak, úgy ahogy követi vagy eltakarja annak formáit, gazdag anyagot szolgáltat, mely még gazdagabbá válik, ha a ruházatra alkalmazott díszítéseket, hímzést, sujtást, rojtozást, csipkét stb. hozzávesszük. A fentieket figyelembe véve a matyó viseletben „a test alakja nagyon el van födve", s ami itt igazán érvényesül, az maga a ruha, a ruhának a dekoratív kiépítése, mondhatni a test formáinak rovására." Nézzük, hogyan jellemzi a művész az egyes ruhadarabokat! „Talán legszebb e viseletnél a menyecskék ruhája. A hosszú rojtú »csavarintos« kendő színes keretképp veszi körül a fejet, szokatlanul megnagyítva annak alakját, a rojtok szerepelnek itt, meg a méhkas alakú »tok«. Ebbe van a haj beleszorítva, s ez a fejnek bizarr, hegyes kúpban végződő befejezést ad; csak az arc fedetlen."; - írja a továbbiakban a művész (3. kép). Majd így folytatja: „A csípőben szűk, szabályosan szedett redőjü szoknya, lefelé harangosan kiszélesedik (a »höndörgö«), egész a bokáig ér, a lábakból csak a kopogó csizmák orra látszik;" (4. kép). ...„Igen jellemző a mellre boruló, nagy rojtos kendő, mely szintén pontos redőkbe szedve, belül előbb csak a kendő alapszínét mutatja, aztán az összefolyó virágfoltokat, erre szalagok és a sohasem hiányzó „csillagok" szegélyzete következik; ez utóbbiakat maguk varrják a kendőre, jól megfontolt színárnyalatokban. Éppúgy maguk hálózzák rá a hosszú rojtokat is »belinából« (berliner) s az öltözködésnél gondjuk van arra, hogy az ingvállat csak egy-két kisebb rojtpamat takarja, hogy így annak színe is érvényesüljön."...„Kötényt kétfélét is viselnek: az ünnepi szélesráncút és a hétköznapi simát." „A kötény alapszíne a fekete, mely mintegy basszusát képezi a sok élénk magasabb hangoknak megfelelő színeknek; s ez, míg egyrészt kiemeli a színeket, másrészt a színek tarka hatását tompítja, a szemnek jóleső nyugvópontot képezve." A legények viseletét is nagyszerűen jellemzi az alkotó: „Nagyon szépen érvényesül ezeken a tagbaszakadt legényeken a hímzett legénying, a csaknem bokáig érő s így a kart teljesen elfödő ujjak perkál anyagának mintegy nehezékét képezik a vörös pamut vagy selyemhímzések és a súlyos, horgolt szegélyek." Nem kerülte el figyelmét a művésznek az ifjabb korosztály viselete sem: „A többi ruha is, mint a gyermekek zubbonya, a díszes szűr, suba, ködmön, a bizarr fodrú »rékli«, úgy díszítésében, mint szabásában kiváló s az eleven alakon megnyilatkozó dekoratív szépsége pedig mindezen ruhadaraboknak valóban elsőrangú" (5. kép). 18 Mint a korábbiakban már utaltam rá, a müvésztársak számára is vonzó volt Mezőkövesd. Zichy István például csak rövid időt töltött itt, a viselet szépsége öt is megragadta, azonban kevésbé lelkesedett érte, mint Juhász. Érdekes, de természetes is, hogy mindkét művész mást vett észre, mást emelt ki ugyanazokat a színeket, formákat látva. Zichy ezt írja: „Azt hiszem, még 1906 nyarán mentem pár hétre Mezőkövesdre. A női viselet - bár a kalotaszegihez képest is tarka volt - mégis sokkal nemesebb, stílusosabb volt a férfiakénál. A fiatalasszonyok hétköznap viselt sűrű, nagyrojtos vállkendői, az ünneplőbe viselt fejkendő, amelyet halhéj [merevítő halcsont szerk.] tartott el ívben az arctól, a deréktól egyenesen leeső plisszírozott höndörgö, amelynek alja hullámosan Magyar Iparművészet 1913. 190-192.
