Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

5. Település, építkezés

39. kép. Boldoganyás faház. Komoróczy M. nyomán. Alsó-Hangony, Gömör m. Faszögek álltak ki belőle, azokra akasztották a szűrt, tarisznyát, s egyéb holmikat. (Némelyek szerint a tetőt tartó ágasokat is nevezték boldoganyának.)* A gerendavázas faház a néprajzi leírásokból jobban ismert, s a csűrökön, melléképületeken ma is tanulmányozható ez a technika. Utolsó példánya Domaházán maradt fenn. Ez a faház ravásolt, zsilipéit technikával épült 1908-ban, használt faanyagból, a Kis Sunyi had elválakozását követően (38. kép). A földet elegyengették, ledöngölték és kijelölték a ház négy sarkának helyét. Ott egy-egy rövid, vaskos gerendát {gyámfát) ástak a földbe, éppen csak kiállt a végük. Ezt követően fektették le a talpfákat, a ház leghatalmasabb gerendáit, s rögzítették a sarkokon a gyámfákhoz. Ugyanakkor a hosszanti és a keresztirányban elhelyezett talpfákat egymással is összefogatták csapolással. Az épülő ház négy sarkán a talpfákba állították a 2 méter magas sarokoszlopokat, és kb. 2 méternyi távolságot tartva további oszlopokat helyeztek el. Az oszlopoknak a fal vonalába eső oldalait középen teljes hosszúságban kivájták, zsilyipelték. Ezekbe a válókba csúsztatták véggel a tölgy- vagy hársfából hasogatott, durván bárdolt, széles pallókat, a ravásfákat. * Reguly Antal 1857-ben Kerekgedén figyelt fel a szelemenes háztetőre: „...szelemény mely a szarufát tartja, a szeleményt meg az ágas tartja." A szarufa említése arra vall, hogy az ágast nem kívánó szarufás tetőszék már akkor is többségben lehetett a faluban. A boldoganya szó kétféle értelmezése pedig azt mutatja, hogy a 20. század elején Malonyay Dezső munkatársai és Komoróczy Miklós, a Borovszky-féle megyemonográfia cikkírója keverték a szelementartó ágas és a mestergerendát alátámasztó oszlop (= boldoganya) jelentését. Lásd még Dám LászlóD. Rácz Magdolna 1986.