Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)
4. Közlekedés, szállítás, piac
A gazdaságban a durva kendervászonból készült ponyvát használják, de búcsúba, lakodalomba finomabb, pamutos vászonból varrott, díszes batyuzó lepedőt kötnek fel, amit abrosznak neveznek. A 19. században még piros, kék szőtt sávok (síkok) díszítették az abroszt, főleg a szélein, de a századfordulón már inkább merkeléssél (keresztszemes hímzéssel), borsókázással (azsúrozássaX) szépítették. A 20. század elejétől fogva a sok színnel hímzett, szálöltéssel vagy tömött hímzéssel készült virágok jellemezték. (Az előrajzolás megjelenése, a motívumok és színek gazdagodása az 1910-es évekre tehető.) Csernelyben, Csokván és környékén 20-25 nagy rózsát hímeztek az ünnepi abroszokra. Sajópüspökitől fel a Hangony völgyén és a Medvesalján is a nagy „barkós minták" voltak divatban. Motívumaik: rózsa, szegfű, rozmaring, pipacs, búzavirág, margaréta, szőlőlevél. Az asztalkendő, poszrikos kendő, szalvéta négy sarkában is az egészen nagy, tömött hímzéssel készült virágokat kedvelték. Lakodalomba, keresztelőbe, poszrikba menet kalácsot, tálat, fazekat kötöttek a kb. 70x70 cm-es kendőbe és kezükbe fogva vitték. A csecsemőt 4-5 hetes korától fogva gyerekhordó lepidőbe csavarta, úgy kötötte magára (egyik vállára) az anya. Kb. 75-80 cm széles, 150-160 cm hosszú pamutos vásznat használtak erre a célra. Használata az első világháború utáni években szűnt meg. Az 1920-30-as évekig hordták ki a mezőre a bellőkét is, a három vitorlafára, egyenes rúdra állított mezei bölcsőt. Botjait az asszonyok a hamvas tetején átdugva vitték magukkal. Jellegzetes teherhordó eszközük volt a vászonból készült négylábú tarisznya is. Hámkon hordták, s két pántját (lábát) - aminek végeit a tarisznya alsó és felső csücskéhez varrták - a mellük fölött kötötték meg bukorra. Kb. 130-150 cm hosszúságú lábai cigányszátyván szőtt (28. kép) lapos kötélből, lapos madzagból voltak. Szájnyílását nem szokták bekötni, korca vagy a száját eltakaró fedele nem is volt ennek a tarisznyának. Esetleg egy rojtos kendővel takarták le. Hétköznap a határba, a piacra fehér zsákvászonból készült tarisznyát vettek a hátukra (30-31. kép). Az ebédvivő asszonyok a kenyeret szokták vinni benne. Díszes hátitarisznyával jártak az asszonyok a búcsúkba. Elemózsiájukat, a kenyeret, szalonnát, meg a búcsúfiái (ajándékot) hordozták benne. Cifra hátitarisznyában szokták vinni az 1930^0-es évekig a lagziba sütött morványkalácsoi, s a poszrikba szánt kalácsot is. A 19. században még veres, kék pamuttal szőtt csíkokkal díszítették a háti tarisznyát, aztán a csíkok közötti teret keresztszemes hímzéssel készült rozmaring, csillag, babos mintákkal töltötték ki. A 20. század elejétől nagy „barkós rózsákkal" sokszínű fonállal hímzett virágfüzérrel díszítették. Ez a teherhordó eszköz ismeretes a Barkóságtól nyugatra fekvő palóc falvakban egészen az Ipolyig, de kelet felé a Rima, a Sajó és a Bán vize a határvonal. A gömör-borsodi református nép körében hiába keresnénk. Az utóbbi 30^40 évben fokozatosan elhagyták a barkók is. Legtovább Csernely, Lénárddaróc, Csokvaomány asszonyai ragaszkodtak hozzá. Az 1960-as évek elején még 10-15 db hátitarisznyája volt némelyik asszonynak. A Hangony-völgyi falvak az 1940-es évek elején hagyták el, s náluk csak 2-3 db volt belőle háztartásonként.
