Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

3. Gazdaság és munka

26. kép. Kenderfonás kerekes 27. kép. Szövés szátyván. guzsalyon. Sajóvárkony, Borsod m. Sajóvárkony, Borsod m. Paládi-Kovács A. felv. 1959. Paládi-Kovács A. felv. 1959. Dédes kivételével a Barkóságban sehol sem vált piacra termelő háziiparrá. Orsót, guzsalyt mindenütt a legények faragtak a szeretőjüknek, s a jegyguzsaly a komoly szándék jele volt. Dédesen ezen felül százával készültek talpas guzsalyok a kis kézi esztergákon és a híres csörgős orsók még nagyobb számban. Ősz elején telerakták hátikosaraikat a két darabból álló, ólomberakással díszített guzsalyokkal, orsókkal és Felső-Borsod, Dél-Gömör, Abaúj vásárait, falvait járva adtak túl a portékán. A kisipart a barkó falvak többségében a kommenciós kovács és a kerékgyártó képviselte. Malom és molnár kevesebb volt. Borsod megye 1693-ban készült malomösszeírása szerint akkor Várkonyon, Apátfalván, Arióban, Dédesen és végig a Bán-völgyén már jelentős kapacitású (napi 16-20 kilát őrlő) vízimalmok voltak. A Barkóság területén az ún. „erdőháti kila" mértékegységet használták, ami kisebb volt mint az „egri", de nagyobb a „füleki" és a „nógrádi kilánál". A Barkóság belső falvaiból a Rima és a Sajó vízimalmaira is hordtak gabonát őrletni (Serke, Feled, Sajópüspöki). Alulcsapós malomkerekeiket 1950. táján bontották el, s a Bán-völgy felülcsapós vízimalmai is az 1950-es évek elején szűntek meg.