Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

2. Erdőhasználat

3. CazcCasaß és mun^a kóságot jellegzetesen állattartó, pásztorkodó nép lakta, amíg a vidéken kicozó bányászat és nagyipar át nem formálta az egész körzet gazdasági szerit. Földművelő gazdaságuk az önellátást szolgálta csupán, s a helyi lakosság ígleteit sem volt képes minden időben kielégíteni. A piaci áruforgalomba rtásuk révén tudtak bekapcsolódni. Az állattenyésztés ágazatai közül a 19. lban - a gyapjúkonjunktúra következtében - a juhtenyésztés került az első , de mindenkor jelentős volt e tájon a szarvasmarhatartás és a sertéstartás l-Gömörről írja az 1867-ben kiadott monográfia: „Virágzóbb volt a marhaztés... s jelentékenyebb lehetne most is, ha tenyésztését a terjedelmesebb 3 legelőkkel bíró községekben a juhtenyésztés nem korlátozná." Egy másik gyzése a birkatartás csökkenését jelzi: „Az Erdőháton, vagy a másképpen vezett Barkóságon az úrbéres birtokosok által is jelentékeny számban teetett a kétnyíretű birka. Szentsimon községben, melynek legelője e czélra an alkalmas, igen szép, s gyapjas birkákat lehetett a lakosoknál látni, hason>en a két Hangonyban, Gesztetén, Détérben..., de a behozott tagosztály által lő tér bekövetkezett korlátoltsága miatt most már egészében megszűnőben \ csökkenő tendencia ellenére az 1895-ben, 1911-ben és 1935-ben készült os állatösszeírások az ország egyik legnagyobb, legfontosabb juhtenyésztő ének mutatják a Barkóságot mind az állomány abszolút létszámát, mind ezer holdra és ezer lakosra kiszámított arányszámait tekintve. Volt a juhá:nnmaradásában kényszerűség is, hiszen Sátáról, Bótáról 1851-ben is azt íár, hogy legelőjük csak juhoknak felel meg, egyéb marhájuknak a visnyói en bérelnek legelőt. ^ paraszti juhtartás - miként az állattenyésztés egyéb ágazatai is - főként ïi legelőkre, a parlagnak, ugarnak hagyott területekre volt alapozva. Erdei 'okon, kopár ormokon a barkó juhász nem terelte, hanem vezette a nyáját >). A sodronyos, hosszú szőrű, csavart szarvú magyar juhot a 19. század n általánosságban felváltották az értékesebb gyapjút adó merinói birkával, lökben ezentúl nemcsak fedetlen karámokat építettek a juhfalkák egyben ra (8. kép), hanem szalmával fedett akoli is (9. kép). A szállást kiegészí>iba - ahol a pásztor húzódott meg - az akol közelében volt, s a szállási eg forrás, kút közelében építették fel. A megváltozott tartásmódot jelzi, élen meleg hodályban, a faluban tartották legalább az anyabirkát. A meden is kihajtották az erdőre, az őrüket (herélt) éppúgy makkoltatták, mint seket. Elterjedt a merinó juhfajtával a juhászkampó is a beteg (rühös, birkák kifogására a nyájból. A juhászok sokat bajlódtak az érzékeny ju^yógyításával (himlő, rüh, büdössántaság, kergeség), de amellett közülük k ki a legügyesebb fafaragók. Botokat, ivócsanakot, juhászkampót (12-13. úndenféle konyhaeszközt faragtak. Akeringős (kerge) birkát meglékolták,