Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

2. Erdőhasználat

Áprilisban-májusban csapolják a bozót, nyáron nem, mert kevesebb nedvet ad a fa, és az már nem ízletes. A fiatal fák bozája olyan, mint a „világos ser", de az öreg fa nedve vöröses színű, mint a „maláta ser", s az már nem is jó, mert érződik rajta a „büdös cserfaszag". A legegyszerűbb nedvcsapoló eljáráshoz elegendő egy hosszú nyelű fejsze vagy balta, és egy edény a boza felfogásához. Először is a kiválasztott nagy hasú bozaeret a talajtól 60-80 cm magasságban vízszintesen tányérosxa bevágják. Azért csinálják meg először a tányért, hogy a lé felülről is odafolyjék, majd nagyobb lékot, hókócsot vágnak (1. kép). Ha ügyesen eltalálják az eret, sugárban ömlik a boza, gyorsan kell odatartani a kandlit, kulacsot vagy jobb híján a kalapot. Voltak olyanok is, akik nem baltával dolgoztak, hanem fú- L kép

' A cserfa erének megcsapolása fejszével róval. Bocfából (bodza) dudujáX (kb. 15 cm hosszú csövecskét) csináltak maguknak, és azt a furatba helyezve az utolsó cseppig felfogták a fanedvet. Bartucz Pesta domaházi bíbányos ember (bűbájos) csakis így csapolta a fanedvet. Otthon is tartott belőle, mert még a tizedik faluba is hívták gyógyítani, hol emberhez, hol állathoz, s gyógyszerként használta. Pásztorok, favágók szívesebben itták a bozát, mint a forrásvizet, mert jobban oltotta a szomjukat, elősegítette a szalonna, a száraz ételek emésztését. Szokták adni véres tejet adó tehénnek, „vért hugyozó" ökörnek, lónak. A tudósasszonyok mindenféle gyomorbántalomra hasznosnak mondták. A boza emlékét helynevek is őrzik a vidéken (pl. Bozás lápa Domaházán, Boza Egerbocson), ami azzal magyarázható, hogy egyes erdőrészekben - fagyzugokban - a faállomány zöme sérült, fagyléces, azaz bozás csertölgyekből állt. Az erdőgazdaságok tiltják a fák rongálását, 1963-ban mégis 21 darab megcsapolt cserfát számoltunk össze néhány négyszögölnyi területen. A boza az Alföldön, különösen a két Kunságban, kölesből erjesztett, enyhén szeszes ital neve, amivel régebben a barkók is élhettek. A Boza szó családnévként és ragadványnévként is előfordul a barkó falvakban. A vadászat kisnemesi falvakban régi passzió, őzre, szarvasra, vaddisznóra, rókára mindig szívesen vadásztak. A farkas és a medve már a 19. században kipusztult. Hajtóvadászataikon a szegények is részt vettek, mint hajtók. Fennmaradtak lőfegyvert nem kívánó vadászgató módok is. Kisebb vadakat, nyulat, sőt őzet tudnak elejteni a csapásukon elhelyezett tóVökkel, hurkokkal. Télen a hóban meglátszik