Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

1. A táj és népe

1553-ban újították meg, s a 16. században Péterfala, Dobfenék, Sáros barkósági falvakban is birtokot nyertek. Az első adománybirtokos a kabar nemzetségek által benépesített területen a Miskolc nemzetség volt. Oklevelek 1372-ben említik először a Bolyky család nevét, amely a Miskolc nemből származott és sok ágra szakadva, Bolykon és Urajon napjainkig megmaradt. Nincs terünk a vidék birtok- és családtörténetének vázlatos áttekintésére sem, csupán néhány fontosabb tényt emelhetünk ki. Az ősfoglaló és adománybirtokos nemzetségek mellett korán megjelent az egyház is, mint adománybirtokos. Legnagyobb összefüggő birtoka a bélháromkúti apátságnak volt, amit az apátság 16. századi pusztulását követően Telekessy püspök az egri papi szemináriumnak szerzett meg 1700-ban. Ennek az uradalomnak Apátfalva volt a központja, hozzá tartozott Uppony, Mercse, Királd, Bóta, Bánhorvát és jelentős részjószágok Sátán, Ományban, Mogyorósdon. 1750-ben az uradalom jobbágyai megtagadták az úrbéri szolgálatokat, hivatkozással korábbi (kun) kiváltságaikra, s 95 pontban foglalták össze sérelmeiket (malmok, regáléjogok elvesztése stb.). Vezetőjük, Holló Mátyás uradalmi ispán Bécsbe utazott, s a kancelláriának nyújtotta be panaszukat. „Az apátfalvi jobbágyok lázadása, az erdőhátság más helyeire is kezdvén átterjedni, a megye (...a) szolgabírónak meghagyja, hogy a vidéki nemességet fegyverre szólítván, azokkal a lázadást csillapítsa le..." - írta FÉNYES Elek 1851-ben. A fellázadt parasztoknak azonban négyszáz fegyverese gyűlt össze Apátfalván, amihez a nemesi bandérium ereje kevés volt. Végül a király a Borsodban állomásozó Dessewffy lovasezredet vetette be ellenük, s az állandó katonaság verte le őket. Tudomásunk szerint ez volt a Barkóság történelmének legnagyobb jobbágylázadása. Várkony és Csokva mindvégig az egri érsek birtoka volt, de Sajópüspöki és Velkenye az esztergomi érsek kezéről a 18. században átkerült a rozsnyói püspökség birtokába. A 18. század közepétől 1945-ig a jászói prépost tulajdonában állt Kissikátor. Világi nagybirtok a Barkóságban viszonylag kevés volt (pl. Ózd és Csernely a 18-19. században a Sturmann család, Szentsimon ugyanakkor a Csáky grófok birtoka), annál jelentősebb uradalmak találhatók a határai mentén: pl. a Serédi grófok birtokában Putnok, Málé, Dédes; Keglevich, majd Pallavicini birtok Szilvásvárad, a Károlyiaknak és Orczyaknak kiterjedt birtokai voltak a Tárna mentén (Szentdomonkos, Pétervására, Erdőkövesd stb.). A Barkóság sok falujában kisnemesi családok, nemzetségek birtokolták a földet. Ezekben a kisnemesi falvakban (4. térkép) bizonyítható leginkább a népesség folytonossága. Hiszen a Bekény nemzetség 1246 óta, a Bolyky nemzetség 1372 óta adatolhatóan él ezen a tájon. Domaházán az Elek nemzetség 1625-ben, a Holló 1631-ben, a Kisbenedek a 17. század elején, Urajon a Csák nemzetség 1639ben, Lénárddarócon a Bárdos nemzetség 1647-ben kapta nemesi levelét. Nemesi fészek volt Center (11 nemesi telekkel) és Sajónémeti is. A birtokos Széles, Bán, Gecse, Bodó, Kovács, Kerekes, Ujházy, Szorg család a 16-17. században már ott élt, de legnépesebb a Farkas és a Boros nemzetség volt Németiben. Járdánházán a Csomós, a Berencsi, a Nemes, a Vályi-Nagy nemzetség, Hódoscsépányon a leg-