Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

11. Népzene, tánc és játék

rekben." LAJOS Árpád Bükkszékről közli ezt a játékot. Ott fatörzsből lefűrészelt, kb. 3 dm átmérőjű karikával játszottak. Mintegy 30x10 m-es, két térfélre osztott pályán 6-6 tagú csapatok hajtották a karikát egymással szemben. Minden játékos saját ütőbotjával vett részt a játékban. Amelyik csapat térfelén a karika eldőlt vagy átgurult, az hibapontot, csikót kapott. Az 1940-es években hasonló módon ment a karikázás Domaházán is. Ez a játék tehát palóc és barkó területen azonos néven ismeretes, szemben a bigézéssel, amit a nyugati palócok pilincknek neveznek. (Már SZEDER is ezt a megnevezést említette.) Ezt az országszerte elterjedt játékot a dunai népterületen a pilinck, a tiszai népterületen a bige, pige szóval jelölik. A bige általánosságban két végén kihegyezett, arasznyi hosszúságú fadarab. Játék közben egyik végére bottal ráütnek, mire felpattan és akkor a bigéző bottal messzire elütik. Helyi vonásokjellegzetességek csak a játék apróbb szabályaiban, elnevezéseiben mutathatók ki. A Barkóságban két alapformája ismeretes: a lyukra játszás és a körre játszás. Az első esetben a lyukra fektetett bigét a bot végével magasra repítették, hogy a szolgálók ne tudják elkapni. Ha mégis elkapják, kampa banda, azaz helyet kell cserélni és a „fent" levő csapat minden pontját elveszti. Egyébként a bigét a leesés helyéről vissza kell dobni, lehetőleg úgy, hogy a lyukra fektetett botot találják el. Ez csak ritkán sikerül. Egyébként a leesés helyéről lehet elütni a bigét, s a pontokat (céka) a lépéssel vagy az ütőbottal felmért távolság alapján számolják ki. Az elütés előtti pattintások, emelgetések különösen értékesek, szorzóként használva gyorsan növelik a cékaszámot (Sajóvárkony). Kedvelt csapatjáték volt a méta is. Hangonyból, Csokvaományból részletesen leírták a hosszú métát, Susáról a körmétát. A szükséges játékeszköz többnyire csupán egy tehén- vagy lószőrlabda és egyetlen ütőfa volt. Rendszerint 40-50 m hosszú, 20-25 m széles pályán játszották. Annak a közepén volt a fadarabbal, kővel jelzett „vár". Egymással szemben a két térfélen állt fel a két király és a 6-7 katona. Egyik csapat a hagyítóké, a másik az ütőké. Sorrend szerint dobták fel a lapdát a soros ütőnek, majd a sikeres ütő a várig rohant és vissza, a másik csapat pedig a labda után futott. Bélapátfalván a négy ütővel játszott kótyázás során a pálya négy szögletében levő gödrökbe kellett a szőrlabdát begurítani. A Hangonyvölgyi prücsközés, a Kissikátorban leírt bolházás szintén ütőbottal játszott sportjáték volt. A hunda (hunyócska), a fogda (fogócska) a 8-14 éves fiúk és lányok játéka. Szemben a fiúk erős testmozgást kívánó sportjátékaival, a lányok a Barkóságban is inkább a táncos, dalos játékokat kedvelték. Ilyen például a nyugati palócságnál és az alföldi palóc kirajzásokon feltérképezett hídjáték, aminek a nyugati szláv népeknél is széles körű elterjedtsége ismeretes. Borsodszentgyörgyön ezt az alábbi szöveggel énekelték: Haja rózsám, haja, Miért küldött az új asszony, haja rózsám, haja? Haja gyöngyöm, haja, Néktek hidat csinálni, haja gyöngyöm, haja.