Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

10. Mondák és hiedelmek

A hangonyi betyárt pedig lólopásért fogták el: Gyuri Bandi mért vagy istentagadó? Rád világosogyik az a hat csikó, Tisztelem a Borsod vármegye fejit, Akasszon fel, ha rámvilágosogyik... VidróczkyxóX a néphagyomány azt tartja, hogy Bélapátfalván született, de ismeretesek olyan néprajzi gyűjtések is, amelyek bekölcei, mónosbéli, visnyói születésűnek állítják. Már halálát követően, az 1870-es években is keveredtek az újságokban a személyéről közölt információk. Nemrégiben BODGAL Ferenc hitelt érdemlően tisztázta, hogy a nevezetes betyár 1837. november 12-én szü­letett Mónosbélen. Apja Vidróczky András juhász, anyja Kormos Panna volt. 1859-ben erőszakkal elvitték katonának, de onnan megszökött. Ezért Egerben töl­tötte büntetését, de másodszor is megszökött és betyárnak állt. Elfogták, s ekkor már várfogságra ítélték. A komáromi várban, majd egy osztrák várban ült évekig, amíg onnan is sikerült megszöknie. Hazatért szülőföldjére és cimboráival Borsod, Heves, Gömör, Nógrád határvidékén portyázgatott. Igen nagy népszerűségnek ör­vendett a hatalommal szembeszálló betyár a pásztorok, a kiszolgált katonák és a földmíves nép körében is. Mindenhol voltak barátai, akik bújtatták és segítették üldözőivel, a vármegyei pandúrokkal, zsandárokkal szemben. Domaházán az öreg Petykó és Holló kande János volt a cimborája. Sok csárdát, kocsmát emlegetnek (pl. Szilvás), ahol szeretett mulatni, ahonnan sokszor menekült el a zsandárok eszén túljárva. Rövid idő alatt valóságos népi hőssé vált, mert csak a gazdagok va­gyonát, pénzét vette el, de az árvákat, özvegyeket, szegényeket segítette. Lóháton járt, sárgaréz baltafokos és hosszú csövű dupla pisztoly volt a fegyvere. Korának pásztorviseletében járt, bő ujjú inget, vászongatyát, fekete, pitykés mellényt és cifra csuhát (szűrt) hordott. Fején pörge kalapot, lábán ráncos nyakú csizmát viselt. Rövid betyárélete és szomorú vége, amit mindenhol másképp mesélnek, máig foglalkoztatja a nép emlékezetét. Csernelyen úgy tudják, cimborája vágta fejbe a tiribesi hídnál, de vannak olyan történetek is, amelyek lelövéséről, elfogá­sáról szólnak. Az új stílusú népdalok, betyárballadák többsége a Barkóságban az ő személyével kapcsolatos, mint az alábbi részlet is példázza: Vajdavári híres csárda, Zsandárral van körülállva, Környeskörül, környeskörül, Vidróczkyt most fogták körül. No Vidróczky most gyere ki, Hat vármegye vár ide ki, - Mit ér nekem hat vármegye, Tizenkettő gyöjjön ide...

Next

/
Oldalképek
Tartalom