Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)
9. Az esztendő ünnepei jeles napok
Ha nem adnak tojáskát, Girind (görény) hordja a tyúkját. " (Sajómercse) Ajándékul a háziaktól szalonnát kaptak a nyársukra. A farsangot követte a hamvazó szereda, (száraz szereda, höjtfogadó szereda) és a csonka csitertek, majd a hét héten át, egészen húsvétig tartó nagyböjt. A 20. században már nemzedékenként enyhülő szigorúsággal tartották a böjtöt, s az 1940-es években megritkultak az olajos, vajas ételek. Barnán, Zabaron, Cereden az iskolát elhagyó, serdülő lányok hamvazószerdán mátkatálat készítettek örökzöldből (közepére tojást tettek), s elküldték egyik lánypajtásuknak ajándékba. Azontúl mátkámnak szólították egymást. Március 12-én, Gergely napján volt az iskolások ünnepe, a gergelyjárás. Jelmezbe, papírcsákókba öltözött gyerekhad (20-25 iskolás) járta végig nyársakkal a falut a közülük való kapitány és három-négy káplár vezetésével. Ezt a szokást ISTVÁNFFY már a 20. század elején kiveszőben levőnek találta, de azért Bánhorvátról egész sereg rigmust, köszöntőt tudott feljegyezni. Az iskolások által összegyűjtött élelem a kántortanítót illette. Falusi tanítók megélhetését segítette elő a karácsony táji ostyahordás is. Az iskolásokkal szétküldött molnárkalácsért a gyerekek babot, lencsét, mákot, tojást kaptak és vittek a mesternek. A húsvét előtti vasárnap (virágvasárnap) szokása a barkaszentelés. Szentelt barkájukat a templomból hazavitték és az ablakban vagy az istállóban helyezték el. Ezen a vasárnapon a Zagyva és az Ipoly közti térségben - de más palóc területen is - népszerű volt a kiszehajtás szokása, aminek a Barkóságban semmi emléke nincsen. Fontos eltérés ez a Barkóság és a közeli palóc területek népi kultúrája között.* Húsvét előtt mindenki készült a tavasz első nagy ünnepére. Kimeszelték a házakat, megnyírták a lovakat, kipucolták a szerszámokat, söpörtek, tisztogattak. Nagypénteken a patakra szaladtak mosakodni, sőt a lovakat, juhokat is a patakba hajtották, hogy egész évben frissek, egészségesek legyenek. Az 1910-es évekig a lányok, fiatal menyecskék hajnalban kilopakodtak a patakhoz és ruháikat ledobva, meztelenül mártóztak meg a vízben (Domaháza). Napjainkig szokásban van, hogy a patakból hazavitt vízzel (szótalan víz) mosakodnak e napon az otthon ülő öregek, apró gyerekek. Domaházán a közkút csobogóját e napon betöviseli az, aki elsőnek visz el onnan szótalan vizet. Eladó lányok fonakodása (haj fésülése) nagypéntek éjjelén a templomkerti szomorúfűz alatt már a feledésbe menő rítusok * A virágvasárnapi barkaszentelés jelentőségét és a kiszehajtás szokásának a Barkóságban ismeretlen voltát 1982 óta megjelent müvek is megerősítik. Dobosy László (1989) közli, hogy a Hangony-völgyi falvakban a virágvasárnapi szentelt barkának bajelhárító hatása volt. Amikor a gazda a miséről hazament, meglegyintette vele istállóban álló jószágait, s mindegyiknél elismételte: „Hasznos legyen a berke." Hite szerint ezzel is védte állatait a rontástól, a betegségektől. Hangonyon a harangozó és a sekrestyés is szedett berkét, amit megszentelés után elégettek. Annak a hamujával jegyezték meg aztán a gyermekek homlokát hamvazó szeredán. A Palócok IV. kötetének (1989) Jeles napok című fejezete hosszan foglalkozik a virágvasárnapi kiszehajtás szokásának földrajzi elterjedtségével és megállapítja, hogy a Zagyvától keletre fekvő palóc és barkó tájakon nem mutatható ki.
