Paládi-Kovács Attila: A Barkóság és népe (Miskolc, 2006)

9. Az esztendő ünnepei jeles napok

abroszon összegyűlt, újévig otthagyták és gondosan eltették a jövő évre. Tehenet füstöltek vele, ha megborjázott és a baromfiak elé is szórtak belőle. Hasznosnak tartották, ha karácsony este minden családtag megevett egy cikk fokhagymát. Eladó leányok karácsony este megrugdosták a disznóólat, és ha az első rúgásra röffent a disznó, még abban az évben férjhez mentek (Domaháza, Borsodszentgyörgy). A Barkósággal szomszédos református vidék jelesnapi szokásanyaga színtelenebb, de náluk is éltek olyan szokások, amelyeket a barkóknál nem találtunk eddig. Ilyennek látszik a karácsonyi tűz, Darnyán, Varbón, Parasznyán és bizonyára másutt is szokásban volt, hogy a férfiak, legények karácsony böjtjén este kimentek a falujuk fölé emelkedő hegyre, dombtetőre és ott tüzet raktak. Rőzsét, zsúpszalmát égettek, és a tüzet körülállva énekelték a „Krisztus urunknak áldott születésén" vagy „Az Istennek szent angyala" kezdetű egyházi éneket. Szokásukat azzal magyarázzák, hogy a betlehemi pásztorok is tüzeket égettek ezen az estén. Aprószentek napján (dec. 28.) iskolás gyerekek hárman-négyen összeálltak, és sorra járták a házakat egy rövid köszöntővel: „ Dicsértessék a Jézus Krisztus! Ajtó megett állok, Mustármagot várok, Ha nem adnak, úgy elmének, Törjön be a kemencéjek. " Ezután a gazda végigvert a gyerekek hátsó felén a kertjéből vágott vesszővel. A hiedelem szerint ezzel elősegítették a jobb gyümölcstermést. Végül a háziak egy-egy krajcárral, dióval, tojással ajándékozták meg a köszöntő gyerekeket (Mercse, Királd). Lénárddarócon a legények jártak vesszővel a lányokhoz és vesszőt suhogtatva kérdezték tőlük: „Hányan vannak az aprószentek?" Mire a helyes válasz: „Minden sarokban egy szakajtóval." Utána megvendégelték a legényeket. Ezt a szokást az 1940-es évekig tartották. Nagyon szerették a barkók a farsang utolját, „fassang három napját" (fassang vasárnap, kövér hetfü, kövér kedd) megülni. Ez valóságos pazarló ünnep volt, „ahhoz a karácsony is semmi". A mulatság neve az ijaó, ivaó (farsangi ivó). Külön tartották az ülőbe (fonóba) járó leányok, legények és külön a házas emberek. Domaházán a legények alaposan felkészültek rá, kiosztották a szerepeket. Választottak maguk közül egy bírót, egy kisbírót, négy csendért, négy lapockást, négy táncmestert és egy derest. Az egész mulatságsorozatot a bíró vezette, ő parancsolt. Vasárnap reggel a leányok, legények összegyülekeztek a fonóházban és onnan mentek a templomba. Ott a táncmesterek vagy a lapockások ministráltak, a többiek az oltár körül álltak. A csendéreknek fakardjuk és szuronyuk volt, mint őrtállóknak. Mise után csoportosan visszatértek a fonóba, onnan mindenki hazament ebédelni. Este ismét gyülekeztek az ivóban, a központi fonóházban és a másik két ülőből is elhozták a lányokat muzsikaszó-kísérettel. Előtte mindenkit kihajtottak az ivóból és csak pénzért lehetett belépni. Megkezdődött a mulatság, s a táncmesterek vezérletével a tánc. Amikor valaki többet ivott a kelleténél, a bíró