Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„ Szív küldi szívnek... " - „Karácsonyéji Álmok." avagy: a Don-kanyari pusztulás előérzete egy népies füzetben

S vedd bucsu csókomat, meny lesz már a hazám. Ni! most az angyalkák ágyamhoz repülnek. Csókoljál meg anyám, addig el nem megyek. Itt jön a kis Jézus, fehér ruha rajta Szelid a nézése, mosolygós az arca. A kezemet fogja, s hívogat magához. Csak letudnék menni az ágyról anyámhoz. Hogy megcsókolhatnám, de erőm elhagyott Most már nem fáj semmim, most már jobban vagyok. (néz s hátrahanyatlik elalél! Az anya tovább alszik.) (Függöny.) Második jelenet. A Remény angyala: (a szin hátterében állva) A gyermek tán halott, az anya aluszik, A fíu, s a lányka boldogan álmodik. Szomorú ébredés szomorú valóra, Keserű könny hull majd a pici alvóra. Mert hisz nem halott ő, menyben jár már lelke Jézus hivta Őt fel a menyei kertbe, itt csak teste maradt s egy nagy, mély fájdalom Az anya szivében panaszos siralom. Az atyja távol van, az inség kopogtat, Boldog Isten látja siralmas voltokat. Luczifer: (gyorsan, mosolyogva lép be.) íme! itt vagyok a tagadás Ki tett igéretét látod meg is tartja. Megmondanám ugy-e hogy győzni én fogok? Megjelenésemre ez ad jogot, okot. (Az alvó családra mutat.) Ez hát a boldogság, ez hát a szeretet? Amit a Messiás előre hirdetett. Nézd csak az ős fámat gyönyörűen díszlik, S az üdvözül csupán, aki arról eszik. Mi az a szeretet, mi az a boldogság? Ez családi jólét' ez csak nyomorúság Most már csak nem mondod itt angyal szemembe, Hogy még hinni lehet a hitvány emberbe? Ki irtja a vadak öldöklő fajtáját, Kárt okozó csirák végső maradékát, S amikor már nem lel semmi ellenséget Önmaga ellen szít bősz förtelmességet. Szerzett tudománya mindenféle ágát A harcba viszi be, hogy ölje fajtáját. A földön, viz alatt, fent a levegőben, Gyilkolja az ember egymást rossz kedvében. Fütyülő gránátok, ágyuk bömbölése, Dum-dumos golyóknak szörnyű kártevése, Kiirtja majd végül e hitvány fajzatot. (Kacag.) Akkor én - Luczifer - kacagok majd nagyot. Eljön az én időm, urad majd meglátja, Hogy nem fogott rajtam az ő súlyos átka. Most jöjjön el újra a szerető Ige, ide a szobába és ne Betlehembe Nézze meg, lássa meg dédelgetett népét: Arathatja szépen elvetett vetését.