Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
„ Szív küldi szívnek... " - Halottas búcsúztatók Borsodbótáról és Upponyból
Keresztvízi és bérma jó keresztgyerekek, Komák, komaasszonyok, már Isten veletek. Sógornők és mindnyájan szerető sógorok, Kívánom, hogy legyetek mindenkor boldogok. Közeli és távoli összes rokonaim, Barátnők, ismerősök és jó szomszédaim. Végbúcsúmra megjelent tisztelő vendégek, Immár Isten veletek, ég áldjon titeket. Rózsafüzér-társulat tagjaitól kérem, Imáikkal esdjenek üdvösséget nékem. Jézusom, adj nyugalmat síromban testemnek, Üdvösséget a mennyben Hozzád tért lelkemnek. Az élet száz bajában Te védtél engemet, Most a hívek lakában Te adsz nekem helyet. O, boldog én, ki pályám csendben bezárhatom, Lelkem neked ajánlván, Megváltó Jézusom. A bótai temetések után Dorogi esperes és Lőrincz Kálmán még elbeszélgetnek a parókián, azután elköszönnek egymástól. A búcsúztatóért fizetség nem jár; versét a pap „maga nevében, koszorú helyett nyújtja át a megholtnak." Lőrincznek a halottas családok „tisztesség szerint" egy üveg italt szoktak adni, pénzt nem is fogadna el munkájáért. A hivatásos, okleveles kántorok (képzésük ma is folyik Egerben) azonban tarifa, azaz versszak szerint dolgoznak, kérnek fizetséget. Egy versszak szabott ára 20 forint, s egy átlagos búcsúztatóért 300 forint jár. Még ha anyagiasnak is tűnik a dolog, tudnunk kell, hogy az ő megélhetésüket ez hivatalosan segíti elő. Upponyban a korábbi évtizedekben a szertartás résztvevői (ministránsok, pap, kántor) halottas vászonyt kaptak a temetés után. Ma ez már csak a Bótával szomszédos Sátán él tovább úgy, hogy bolti abroszt, törölköző kendőt vesznek és adnak át a család nőtagjai. A búcsúztató versek Lőrincznél levő példányait napjainkban egyre több család elkéri, 17 s azt a rokonságban körbeadva többször is elolvassák, mondván: „ki figyelt akkor abban a nagy sírásban, hogy kit s kit énekelt!?" Az utóbbi évtizedben viszont e két községben is gyakran előfordult már, hogy egyes családok nem kérnek búcsúztató verset. A közeli városok (Ózd, Kazincbarcika, Miskolc) tradíciókat átalakító és megszüntető ereje - úgy tűnik - az egyéni lét lezárulásához fűződő közösségi szokások ezen elemét is „halálra ítélte". (In: A miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 21. 156—165. Miskolc, 1983.) 17 Vö. történeti adalékokkal: Kiss-Rajeczky i. m. 25.
