Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Termett a meggyfa... " - Egy sportszerű népi játék: a palóc mancsozás

egyúttal sejteti, hogy az ongai kámbázás (kámba: az ütöbot neve, a fagolyóé: teke) elnevezéstől függetlenül azonos az őrhalmi típussal. így ez nem véletlenül került be Hajdú Gyula a Magyar népi játékok gyűjteménye (1971) című kiváló könyvébe, ma is feleleveníthető, egységes szabályokkal kidolgozott, s eszközeivel is ajánlott botos játékként. Azt, hogy a játéknév szerinti kategorizálás ebben az esetben nem lehet mérvadó, szintén Lajos Árpád 1972-ben és 1976-ban publikált elemzései támasztották alá. Ám az említett palóckutatás Felderítő kérdőívének erre vonatkozó kérdése mégis hibás volt: „Ismerik-e a mancsozást? (Lányok, legények, menyecskék játszottak egy díszesen faragott bottal és fagolyóval, manccsal.)" A kérdésfelvetés tehát a zárójelbe tett „irányító" megjegyzéssel együtt majdnem vakvágányra futtatta e játék lényegének feltárását, ugyanis az csak - az egyébként ismert lefolyású játék - egyik, lehetséges nevére, változatára, illetve eszközeire irányította a figyelmet! Lajos Árpád e dilemmát úgy oldotta fel, hogy visszatért Szeder Fábián eredeti közléséhez, s nem elsődlegesen a játéknév nyomozásába kezdett, hanem a játék lefolyásának módjára fordított nagy figyelmet. Imponáló következetességgel mutatta ki, hogy a fagolyóval és ütőbottal való játéknak két fő változata van: 1. a golyó lyukba terelése, s annak változatai mint lentséges (csűrözés, kanászozás, tekézés), így az országban mindenfelé elterjedt játékforma és 2. a fagolyó hajítófával történő megdobása, majd az elütött eszközök elfogására való törekvés: a golyó beváltása mint fentséges (kámba, gusznya), és így ilyen lefolyással a palócság nyugati és középső részén, valamint a barkóságnál ismert csak. Az Őrhalomban és környékén, valamint a matyóknál (!) fellelt, igen szépen díszített ütőfákat ő is külön méltatta, de a mintakincs ismertetésén túl, a meglepően nagy földrajzi távolság ellenére megfigyelhető viszonylagos egyezésekre választ már nem adott. Igaz, néhány helyen van példa arra, hogy fiúklányok vegyesen játszották (Center, Négyes, Bükkmogyorósd, Adács), és a fentieken kívül még két helyről (Pétervására, Négyes) tudunk díszes ütőkről, de sajnos ezek elég elszórt adatok a két végpont között ahhoz, hogy napjainkban ennek pontos felderítését véghez vihettük volna. Gyűjtéseinkből kiderült, hogy a Palócföld széles sávjában mind a „lentséges", mind pedig a feldobott golyó hajítófával történő megcélzása, s annak gyors visszaszerzése, a „fentséges ", eltérő időközökben szűnt meg. Kazáron például körülbelül az I. világháborúig mancsoztak, míg Ragályban tekézés néven még az 1940-es évek végén is játszották. Az őrhalmi mancsbot mint szerelmi ajándék - saját gyűjtéseink során is - többször lejegyzésre került. A faluban ügyes faragóember hírében állott Csordás Antal, aki igen sok leány számára készített díszes botot. Később inkább asztalossal készíttették, mivel a „cifrája sütéshez" nem mindenki Egyszerű díszítésű, karcolt mancsozóbot (Palóc Múzeum Ba lassa gy a rma t ). Fotó: Kriston Vízi József