Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem... " - Asszonyok farsangja. Parádsasvár, 1983

nyok szintén pénzt szorongatnak tenyerükben. Őket a Mikulás egy hosszú gallyal riogatja erőltetett komolysággal. A cigányasszony hangosan követeli: „Gyertek, gyertek elé, halló!" A néma apáca most hosszú szoknyája egyik résén át kacéran megmutatja formás harisnyás combját, miközben szendesége attribútumait (pl. rózsafüzér) dekoltázsába dugja. Végül az átellenben lévő gyári konyha, illetve étkezde lépcsői felé veszik irányukat, hogy egy, az eddigieknél jóval ismerősebb terepre érkezhessenek. Minden maskarás idetódul; melegednek, meg a női mellékhelyiséget látogatják sűrűn, legyeskednek a konyhás asszonyok körül, együttérzést várva célzatos magyarázatukra („Ilyenkor lefogyunk vagy öt kilót..."), míg éhes gyomrukat simogatják. Az ételhordóval ebédért ácsorgókat a jócskán bemázolt képüek csókolgatják, miközben a tűzoltók „ninó, ninó" rikongatással és gyermekkocsi-duda éles zajával támadnak egy megrettent fiatal férfira, aki ijedt zavarában már távolról nyújtja-fordítja arcát a konyhavezető nővel diskuráló és nevetgélő borbély felé. A maskarások egy része pedig tudatosan settenkedik a konyhasók közelében, hogy azok aztán leleplezve őket egy kis kóstolót adjanak fájdalomdíjul. De ha ez mégsem így sülne el valakinél, akkor sincs gond, mivel már várták őket egy kis kolbászkával meg friss kenyérrel, ecetes savanyúval. A köszönet ezért pedig nem más, mint a TV Híradó akkori jói ismert szignálja. b) Fél egy tájban a gyár kapujával szemközti irodaépületbe mennek az új kedvre derült maskarások. Az igazgató irodája előtti folyosót és a titkársági helyiséget teljesen elfoglalják; a direktor: Első József -apró sós süteményt és italt készített elő dolgozószobájában. „Itt a mi emberünk! Hú, hú!" - A borbély és segédje óvatosan és különös gonddal teszi rendbe az igazgató arcát (aki „most, csak így előre" egy százforintost nyújt át a perselyesnek), míg a többiek - főként a fiatalasszonyok - alkalmi rigmusukat adják elő. Simogatják, puszilgatják, csaknem babusgatják a negyvenes éveiben járó, jóképű gyárvezetőt. Mivel az irodisták legnagyobb része férfi(!), a női maskarások jól tudják, melyik irodába lehet és illik most bemenni, ahol a dohányzóasztalokon és a nagyméretű írógépeken szendvicses tálcák, az íróasztalon meg borospoharak sorakoznak. Míg Gembiczki Béla és társai jóváhagyásával két férfi demizsonból bort töltöget az átfázott maskarásoknak, addig a borbély és segédje a folyosó lépcső felőli részén pihen, s figyeli a megbolydult sokaságot. Azt is kifigyelték, hogy sok férfi gyáván, az emeleti fordulóba fölfutott. „Azokat inkább hagyjátok! Ha nem jönnek le, majd a bál előtt teszünk velük" — mondják nagy bölcsen. Az immár kifelé tóduló csapat eleje fölkiált: „A portásbácsit engedjétek el!", de a portásfülkénél lecövekelve az elvárja, hogy őt is tisztességgel megberetválják, hiszen ez így szokás, és egyébként is kikészítette a borravalókból összerakott húszforintosát! c) Három és fél órája van együtt és robog a farsangos menet; most végre a szemközti gyár udvarára, a kapun belülre érnek. A portásfülkébe is beszalad egy-egy tréfás személy, akik új zenét rendelnek a „hangosba". A pattogó slágerek kezdetén még jól hallatszik Simon Mihályné (a borbély) dohogása: „Ez az első, hogy kizártak bennünket. Ki, a raktár dolgozói." A csiszolóüzem emeleti ablakából lányok, asszonyok vegyesen integetnek, kiáltoznak, biztatják a maskarásokat. Erre a lent igyekvők csókokat dobálnak föl. Az udvaron átvágva a „hutába" mennek, ahol a működő kis olvasztók között magabiztosan kerülgetve járnak, lépdelnek oda minden férfihoz. A fúvó-formázó állásra is fölkapaszkodnak néhányan, akiket a hutások maguk próbálnak elijeszteni. Útjukat sikongatás, a férfiak füttye és tréfás, pajzán kiáltozása színesíti. A borbély és segédje folyamatosan konzultál, sugdolóznak és nézelődnek, hol nem voltak még. („Emma, hon jársz? Gyere ide isi")