Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem... " - Asszonyok farsangja. Parádsasvár, 1983

munkást számlálva) 1767-ben alakul ki. Az első iskolát Károlyi gróf (gr. Károlyi Mihály, későbbi miniszterelnök édesapja) építtette kb. az 1860-as években, amikor a lakosságnak jó kétharmada a helyi huta valamely munkafázisának a részese.

11 Parádsasvár lakossága és a gyári munkások helyi részaránya a múlt század utolsó harmadától nyert hiteles adatok szerint a következőképpen alakult: 1870 körül: 254 lakos 100-150(7) munkás 1920-30 között: 330 lakos 120 munkás

12 1933-35 között: 417 lakos 200-220 munkás

13 1949-ben 443 lakos kb. 100 munkás 1970-ben 643 lakos 480 munkás

14 További adataink már kissé eltérő jellegűek, mivel 1980-ból csak a lakosság számára van adatunk 627 fővel,

15 míg 1982-ben ez 648 főt jelez. Az utóbbi évről azt is tudjuk, hogy az akkor még fölfutó ágban lévő Parádi Üveggyárnak 700 dolgozója volt.

16 Ez az aktív létszám egyúttal a hagyományosan kialakult bejárói körzet: Párád, Bodony és Ohuta népességének egy részét is lefedi. 1983-ban 612 lakost, 1995-ben viszont már csupán 582 főt regisztráltak. Községünk neve egyébként Sasvár néven az 1881-ben épített Károlyi-kastély nyomán lesz egyre közismertebb; Parádsasvár néven először viszont csak 1951-ben jegyzik. 1975-től Párád nagyközség közös tanácsához tartozott (1989-ig).

17 Mivel a helyi és környékbeli népesség egyik fő és gyakorlatilag (télen is!) rendszeres megélhetési forrása volt a Parádi Üveggyár-béli munka, egyúttal gyűjtésünk idején a farsangvégi asszonymulatságot megelő(leg)ző tréfás adománygyűjtő rítus lebonyolításának is immár egyik jellemző színtere volt a hutakomplexum, szenteljünk röviden figyelmet annak legújabb kori, fő történéseire is. Mint az egyik adatsorból is kiderült, a második világháborút követően (1945-54 között) az üzem alig működött; s a körülményekre jellemző módon a felszabadulást követő első években a munkások maguk termelték ki az akkor szükséges évi famennyiséget, amely 12-15 ezer köbméterre rúgott! Az sem véletlen, hogy ezekben az esztendőkben - az ismert, akkori gazdasági szorítások nagyfokú kényszere miatt -, a tavaszi/nyári summás- és részesmunkák gyakorlata ismét feléledt, amelynek iránya természetesen a dél-hevesi, Szolnok, Csongrád és Bács-Kiskun megyei települései voltak. A háborút követő néhány év után, 1951-ben kezdődött egy újabb rekonstrukció, amely a 10 A nemzetiségi megoszlásra a község ma is jellemző családnevei utalnak, még akkor is, ha időközben (legutóbb az 1940-es évek elején, majd végén) néhány német gyökerű família magyarosított. Pl. Klauber = Kékesi, Stadler = Somfai. - A hagyományosan szlovák családnevekben (mint pl. Szókup, Johanyák, Gembiczki) magyarosítás nem történt. Vö. TAKÁCS Béla 1970. 11-25. " Az életmód árnyalt rajzát adja pl. TAKÁCS Béla 1970. 34-37. 12 Ez igen nehéz időszak: 1923-ban a gyár leég, s a rekonstrukció csak lassacskán 1926-ban kezdődik meg. Ebben az esztendőben - persze, nem véletlenül - több család is áttelepült Szlovákiába. 13 Ez a rekonstrukció időszaka, s egyúttal egy igen látványos felfutást is megfigyelhetünk. 14 A négyszáznyolcvan főnyi dolgozói összlétszám megoszlása: 206 hutás (fúvó és kisegítő), 160 köszörűs, 40 festő, 74 irodai alkalmazott, egyéb (pl. konyhai dolgozó). 15 Ehhez és a korábbiakhoz is vö. 1980. évi népszámlálás adatai. 1981. 438-439. 16 Itt mondok köszönetet külön is Gembiczki Bélának, a Parádi Üveggyár ny. munkaügyi osztályvezetőjének, 1983. évi gyűjtésünk helyi támogatójának, a Heves megyei önkéntes néprajzi gyűjtök közössége fáradhatatlan munkásának! 17 A település összterülete 3718 ha, míg a belterület nagysága 321 ha. - KSH 1981.446.