Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)

„Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem... " - Dramatikus játékok Bekölcén

Elindulnak a „halottal" a temető felé. Elöl a „pap" és a „kántor" Nudliás, de berúgtál! így kísérünk utadra, de utoljára adunk még egy liter bort, ezzel elballaghatsz a temetőig!" 68 A tréfás temetési menetet ekkor már nagy tömeg követte, nyomukban haladtak a nótákat muzsikáló zenészek is. A józanabb, és az előző bált szer­vező, rendre felügyelő legények már a kántor búcsúztatója alatt, s a felvonulás közepette is kalapba gyűjtötték a zenekarra való pénzt. A „pengős időszakban" (1927-1946) általá­ban mindenki 20-30 fillért dobott a kalapba, míg később a tíz- és húszforintosok gyűltek szépen. Miközben a saroglyára (némelykor felfordított boronára) tett „holt"-at a temető széléig kísérte a többség, és végignézték, hogy miképp fordítják az árokba, ezalatt néhá­nyan, akik azelőtt gyorsan összebeszéltek, egy-egy háznál már a következő játékhoz ké­szülődtek. A halottas menet visszatért a kocsmába, ahol újra kezdődött a nótázás és a tánc. A többiek biztatására ekkor került sor gyakran a víg kedélyű, kiváló dalos és vers­szerkesztő hírében álló Vitéz József rókatáncára. 69 6S Hossó Kismaréi Imre adatközlő. 69 Az 1886-ban született, s azóta már elhunyt Vitéz Józsefet még napjainkban is sokat emlegetik Bekölcén, de a környező községekben is. Számtalan, maga szerkesztette rigmust, verset, adomát idéznek tőle és róla az őt ismerő adatközlők. Emlegetik is sokan, hogy „megénekelte ő Horthy István halálát, balladát írt egy bél­apátfalvi tragédiáról, és megénekelte a demokráciát, mert hogy bevezette a faluba a villanyt." Archaikus da­lokat közöl tőle Lajos Árpád 1938. 118. és Mathia Károly 1955. 16-22., 144. - Az általa bemutatott állatutánzó táncról lásd: Kaposi Edit-Maácz László 1958. 91. - A rókatánc kérdésköréhez vö. Réthei Prikkel Márián 1924. 129., valamint Viski Károly é. n. III. 330.

Next

/
Oldalképek
Tartalom