Kriston Vízi József: Vendégségben Palócföldön (Miskolc, 2004)
„Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem... " - Dramatikus játékok Bekölcén
Szilakszót, de visszakerültek az Alvégen és a Felvégen is. Egy-egy alkalommal még az is megtörtént, hogy pálinkával berúgattak egy kutyát, feltették a vállukon hordozott nagybőgőre, s úgy kacagtatták a hozzájuk csatlakozó egyre népesebb kíséret tagjait, és a házak előtt bámészkodókat. Délelőtt tizenegy óra tájékán már szépszámú társaság követte a toborzó csapatot vissza, a kocsma udvarára. Egy részük hazatért ebédelni, de a többiek, akiknek éhét vette az ital, inkább együtt maradtak. Ha a kábulatból magához tért, asztalon fekvő legény meglepetten nézett körül, s nemigen volt ínyére a körülötte csapott zajos sereglet, ugratások és durva kiszólások közepette lekászálódott a „ravatalról". A többiek pálinkával és sörrel kínálták, miközben ilyeneket mondogattak: „No, ez már halottnak se jó!" Ha olyan volt a legény, aki értette a tréfát, ráállott, hogy végül is vele játsszák el a délutáni ceremóniát. „Az italos ember, főleg, ha sokadalomban van, sok mindenre hajlandó. Ilyenkor sokféle marhaságot meg lehet csinálni" - magyarázták ezt az állapotot és hangulatot adatközlőim. A temetés paródiája A temetési játék spontán módon, minden különösebb előkészület nélkül kora délután, három óra tájban vette kezdetét. „A halottas komédiázás délután kezdődött, mikor már a népek elé vonultak, és mikor a gyárból jöttek hazafelé a munkások. Hogy minél több ember legyen elé, így megvártuk azokat is. Amelyik vendég fiatalok itt maradtak, nézelődtek azok is, de még a műszakból jött másvidékiek is ott tömörültek. Tudták másfelé is jó előre, hogy Bekőcén másnapra is jut bolondság. Mikor már sokan vótak, összejöttünk a temetésre. Akkorra már egyvalaki fel vót öltözve, mintha pap vóna. A halottat játszót megemeltük és még az asztalon alája egy trágyahordó saroglyát raktunk, rá meg egy lepedőt. Evvel aztán el is kezdődött a temetés. Ennek külön papja meg kántora volt. A többiek meg, mintha asszonyok vónának, ríttak, jajgattak, de bele is nevettek sokszor. Állottak ott asszonyok is, gyerekek is, kacagta ott mindenki." 66 Az 1953-ban sorra került temetési paródiában a „pap"-ot az akkor 67 éves Vitéz József alakította, aki egy piros szoknyát és egy fehér blúzt öltött magára, kezébe egy lyukas fakanalat vett, „szentelő" gyanánt. A „kántor"-t Dorkó Bege József játszotta, mellette a két, ünneplő ruhás „ministráns": Kovács Lakat Miklós és Dorkó Bege Gyula. A „ravatalon" Dorkó Sára Sándor feküdt ez alkalommal. Az adatközlők egyre halványuló emlékezete és az adattári lejegyzés alapján 67 a „halott búcsúztatása" a következőképpen történt: Pap: Sziketura in prirtciopio et nunk et szemper. Kántor: Et in szekula szekulórum, amen. (E bevezető után a kántor búcsúztatója következik) Kántor: Köszönöm anyámnak, hogy csecsvei ellátott, Rózsi nénémnek, hogy mindé' ringázott. Kedves Jancsi öcsém, mostan énrám figyelj, Itt van üllőm alatt a kalapácsnyelem. Csináltass ezüstből arany kalapácsot, Avval keress hátig kenyeret, kalácsot. Tőled is búcsúzok, kedves Bodri kutyám, A korábbi zsellérek lakta falurész, a „szegénysor" neve. Józsa Dora Lajos adatközlő. Dorkó Bege József, Hossó Kismaréi Imre, Józsa Dora Lajos és Pozsik Ernő, valamint néhai Vitéz József S. gy., illetve ENA 7-67.
