Viga Gyula: Tájak, ízek, ételek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 2004)
ELŐSZÓ
az éttermek kínálatában is. Készítőik láthatóan igyekeztek meríteni a szűkebb környék hagyományos alapanyagaiból, sütési-főzési technikáiból, legalábbis a „hely szelleméhez" igazodóvá, azt kifejezővé próbálták tenni készítményeiket. Ezen a helyen kell köszönetet mondanom azoknak, akik a kötet megjelenését támogatták. A kiadást a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Magyar Közösségi Agrármarketing Centrum Kht. biztosította, személyesen is megköszönöm Farnád}' Éva fáradozását. Köszönöm a Borsod-Abaúj-Zemplén megye Közgyűlésének elnöke, Gyárfás Ildikó támogatását. A kéziratos gyűjteményekben, ill. a nyomtatásban is megjelent receptek forrását mindig közlöm, az információ az irodalomjegyzékben feloldható. Ezek gyűjtésében megköszönöm Mann Viktorné fáradozását, valamint Szigeti Andor támogató figyelmét. Az általam közreadott receptek összegyűjtésében segítségemre voltak: Barsi Ernő (Győr), Bencsik János (Tokaj), Berta Zoltánné (Pacin), Béres F.dina (Cigánd), Bodnár Mónika (Putnok), Bődi Erzsébet (Debrecen), Csirmazné Cservenyák Ilona (Mezőkövesd), Endrész^ György (Rátka), Fábián Agnes (Harsány), Halász Rezső (Bükkszentlászló), Kárpáti Eszter (Maskolc-Görömböly), Kiss Ivett (Sajószentpéter), Kútvölgyi Mihály (Budapest), Mátrai Károly (Répáshuta), Mihályi Bertalanná (Miskolc), fNagy Géza (Karcsa), Patkó Csaba és Patkó Csabáné (Cigánd), Siska /O^TÓ/(Miskolc), Viszóczky János né (Komjáti), Wachsler Tamásné (Miskolc). Fáradozásukat ezen a helyen is köszönöm. Miskolc, 2004. október 1.