Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa népessége a 6-9. században
vehessen a cserefolyamatokban. Inkább hódoltak hagyományos szokásaiknak. A hódítás és a kincsfelhalmozás a barbár életformát átmentő arisztokrácia kiváltsága volt a korai középkorban. Az urak (miként jogelődjeik) zsákmányra mindig éhesen éltek. A klánvezérek leszármazottai rossz stratégák voltak, ennek ellenére sikeresen átvészelték a sötét századokat. A kora középkori földesurak egyik napról a másikra mentették át magukat, nem akarták tudni, mit hoz a holnap, egyáltalában nem törődtek az örökkévalósággal, legfeljebb spirituális ceremóniákat rendezve, keltették annak látszatát, hogy befolyásolni szándékoznak, mit hoz számukra a jövő? A kincsekhez erőszakkal jutottak és miután más megoldás nem kínálkozott, sohasem voltak válogatósak. A tegnapi klánvezér harcias hódító, kardját csörtető földesúr lett. A lovagok még az egyházi kincseket sem átallották maguknak erőszakkal megszerezni. De a keresztes hadjáratok kincsrablói mégsem voltak restek, ha ájtatoskodniuk kellett. A kereskedők viszont kevesen voltak és kényszerűen keresték valamelyik hűbérúr védelmét. Városaikat nemsokára fallal védték, olykor saját hűbéruruk, olykor szeszélyes, szándékát gyakorta változtató oltalmazójuk ellenlábasainak fosztogatásától tartva. A nomád törzsi arisztokráciának hatalmas területekre volt szüksége. Az állattartó pásztorgazdaság külterjesen veszi birtokba és hasznosítja életfeltételeit. A földművesek kis parcellákon gazdálkodnak. Egy-egy klán néhány hektárnyi művelhető földön megél, a pásztoroknak ehhez képest végtelen távlatú legelőkre van szükségük. (A nomád pásztorok ma is akkora földterületet vesznek birtokba, amekkora az emberiség élelmiszergazdasága számára szükséges.) A legelők nomádjai az időjárás évszaki változásaihoz igazodva változtatták lakóhelyeiket. Nyájaik haszna nem sok reményre jogosította fel őket. A szaporulat, a tejgazdaság, a leölt állatok húsa, bőre, csontjai biztosították élelmiszer-gazdaságuk alapjait. Az állatbetegségek végzetes csapással sújtottak reájuk. A marhavészt ritkán heverték ki, tönkrementek. Ha a lábasjószág csordája megfogyatkozott, a pásztorcsalád a vagyonosabb rokonaival függőségbe került. A közös ősök kultuszát ápolták ugyan, ám hierarchizálódtak. A gazdagabb még gazdagabb akart lenni. A szegények reménytelenül lesüllyedtek. Újgazdag rokonaik igényeit azonban nem tudták kielégíteni. Hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek, távoli célpontokat kell kiválasztani, civilizációkat és meg kellett szervezniük, hogy miként tudják azokat kirabolni. A fosztogatás értékfelhalmozást eredményez és kiássa a kereskedés csatornáit. Jobbára kincsekkel kereskednek. A közszükségleti cikkek nem válnak áruvá, nem lesznek részesei a cserefolyamatnak. A sztyeppéken a harcias törzsekből verbuvált rablóbandák körében a bronzkor és a középkor között ezek a folyamatok többször lejátszódtak, mondhatni gyakorta megismétlődtek. Az itt lakók többsége lovas nomád volt, valamennyiük célja a civilizációs központok fosztogatása. Ami portyáikon a kezük ügyébe akadt, azt el is vitték. Ugyanígy tartották fenn magukat az Északi-tenger rablói, a vikingek, nemkülönben kései utódaik is, a már földesurakká előrukkolt normannok. A zavaros hátterű társaság királyságokat alapított a római peremterületeken. Noha központjaik, Caen, London, Kiev, Novgorod, Palermo az antik civilizáció perifériáján terült el, hatalmi szerveződésük és gazdasági alapjuk merőben különbözött az eddigi civilizációkétól és a barbár rendszerektől. Egy új világ képviselői voltak. Az ezredforduló után Keletközép-Európára is jutott belőlük. 8 Abu-Lughod, 1989., Adams, 1974., Applebaum, 1964: 774-87., Bader, 1957/I.-1962/11., BartlettMackay, 1989., Bender, 1987: 297-304., Beranová, 1963., 1969., Beuermann, 1967., Beutler, 1973: 12801301., Blanks, 1995: 64-85., Blum, 1970: 157-77., Bogucka-Samsonovicz, 1986., Bradford, 1957., Butlin, 1993., Carlen, 1970., Czeglédy, 1954., Darby, 1956: 183-216., Davis, 1977., Delano Smith, 1979., Fansa, 1990., Frandsen, 1988: 117-21., Ganshof, 1970., Gimbutas, 1958., Gimbutas, 1956., Gimbutas, 1958: 120-57.,
