Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa népessége a 6-9. században
afrikai bantuk, nemkülönben indiai kollégáik. A „népi kohók mozgalma" a szemünk előtt játszódott le és szenvedett kudarcot a digitalizált irányítású kohómüvek konkurenciájának korában. Termékeik minősége nem állta ki a próbát, kivetnivalókat hagyott maga után. A népvándorlás kori nemzetségek között dolgoztak a mondottakon kívül arany- és ezüstművesek, ácsok, bognárok, a mesteremberek tudtak esztergályozni, a fazekasok korongoltak, igyekezték követni a divatot, bár a római időkhöz képest sokat romlott mesterségbeli szaktudásuk. A háztartás-felszerelés zöme fatárgyakból állt. Baltával és vonókéssel (ezzel a kelta találmánnyal) állították elő. A fürészelt deszka még ismeretlen volt számukra. A szlávok gazdálkodása nem sokban különbözött az előbb mondottaktól. A legfontosabb különbség az volt, hogy jóval kisebb élelmiszerbázist mondhattak magukénak, mert a szláv parasztoknak ekkor még sehol sem volt barázdát szántó ekéjük. Innovációk hiányában a kontinentális övezet keleti karéjában továbbra is a bronzkori agrotechnikát alkalmazták. A keletebbre élők valamelyest módosították talajművelő szerszámaikat. A kiirtott fenyvesekben a talajt olyan ekével törték fel, amelyre ásószerű vasat szereltek, hogy az - 45 fokos szögben - túrja a földet. Dolgukat megkönnyítette az erdei aljnövényzet hiánya, de megnehezítette a fenyők gömbszerüen terjedt gyökérzete. A lombhullató fákkal vegyes erdők tisztásain gazdálkodók a tőlük nyugatabbra lakók által használt talajtúró ekékkel dolgoztak. Keletközép-Európa és Kelet-Európa parasztjainak nem volt talajfordító szerszámuk. A gazdálkodás technológiai fogyatékossága, a barázdát vető eke hiánya alkalmasint a major kezdetleges állapotával indokolható. Az alapok errefelé még hiányosak az Alpoktól északra húzódó tájakhoz képest. Az alacsony hatásfokú gazdaság mégis hierarchizálta a törzsi társadalmat. A klánfőnökök rokonai, ha nem is voltak alattvalók, de gazdagabb rokonaik alávetettjeiként éltek és kötelességszerűen adóztak terményekkel, valamennyien dolgoztak a főnök gazdaságában. Elkerülhetetlenek a lassan erjedő társadalomban az egyes klánok közötti feszültségek, amelyek alkalmat adtak a rabszolgaszerzésre. Voltak harcias klánfőnökök, akik a fogolyszerzést és a velük való üzletelést katonai és kereskedelmi vállalkozásnak tekintették. Az Elba mentén és az Alpokban kialakultak a rabszolga-kereskedelem piacai. A neolation nyelvekben a rabszolgát 'szláv' névvel illetik (pl. francia esclave 'rabszolga', slave = 'szláv', slavon = 'szlavóniai', esclavon = 'ua'). A klánfőnökök busás haszon reményében árulták faj testvéreiket. A nomádok körében még ennél is elterjedtebb üzleti vállalkozásnak tekintették a rabszolga-kereskedelmet. A sztyeppéi portyázok elsősorban parasztokat hajtottak el és értékesítettek. Bizánc biztos piaca volt az avar, a magyar rabszolga-szállítmányoknak, a zömmel közép- és kelet-európai eredetű árunak. Keletközép-Európában alig voltak római gazdaságok, és ahol igen, nem élték túl a birodalom összeomlását. Ezekben az üzemekben kevésbé volt szervezett a munkakultúra, hiányzott a nagy - nemzetközi hatékonyságú birodalom gazdaságának és technológiai rendszerének - hatékonysága. Még a mezőgazdaságban is érzékelhetők a színvonalkülönbségek. A parasztgazdaságokban nem tudtak barázdát szántó ekével földet művelni, hiszen a szerszám vontatásához vagy fél tucat baromra volt szükség. Ennyi ökre azonban egyetlen parasztnak sem volt. Ha mégis el akarták érni céljukat, össze kellett fogniuk. Ezzel tisztában voltak valamennyien, a major a munka szolgáltatására kötelezett parasztok társulását meg is követelte. A szláv parasztok azonban még messze voltak attól, hogy ezt a rendszert magukénak tekintsék. Keletközép-Európában még olyan szerszámmal dolgoztak, mint egykor Közép- és Nyugat-Európában a kelták, az Elba-szlávok vagy a