Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

példamutatóan gazdálkodtak. Ezek a nemzetközi szervezetek - nyugatról keletre terjeszkedve - irtották az őserdőt, telepítették a paraszti munkaerőt és növelték a középkori agrárcivilizációt. Szorgalmuknak meglett az eredménye. Az egykori ősvadonban, a lombhullató erdők övében „elgabonásodott" a gazdálkodás, a középkor végén hovatovább már alárendelt szerepet játszott az állattenyésztés, a gazdálkodás súlypontját áttolták a szántóföldekre. A termett gabona egy részét a parasztoknak be kellett szolgáltatniuk a földesúrnak, aki (ha tehette) eladta azt a városban, de minthogy legtöbb uraság udvartartása megnőtt, kénytelenek voltak a sok léhűtövel feletetni az adót. Az élelmiszer nem jutott el a piacra. A parasztok, ha az élelmiszerekből volt feleslegük, próbálkoztak üzleteket kötni. Főleg jószágaik szaporulatát és a tejtermékeket értékesítették. Ezzel szemben ragaszkodtak a munkaállatokhoz, csak a mustrát vágták le, maguk beérték baromfival és sertéssel, az utóbbinak húsát tartották a legtöbbre, a belsőségek kivételével a sertés minden porcikáját feldolgozták, még konzerválták is. ínséges állapotok. A parasztháztartásokban sehol sem dőzsölhettek. Kiutat kerestek. A gazdák hovatovább még barmaikat is közlegelőkön és pihentetett szántóföldeken járatták, és hogy több tejet adjanak, termesztett takarmányokkal etették. Itt még mindig szántóföldből volt a legkevesebb, a családi gazdaságok üzemterülete a legkisebb volt egész Európában, de a szorgalom, a munka itt teremtette meg a legeredményesebb gazdálkodási rendszert. A táplálkozási szokások változtak meg a leglátványosabban. Régebben is ettek kását, de jó minőségű lisztből sütött kenyeret csak a középkor múltán. Ez lett a főtáplálék, mindenhez kenyeret ettek a későbbiekkel összehasonlítható mértéket meghaladó menynyiségben. A kenyérfogyasztás növekedése a nagyobb gabonatermés és a malom őrléstechnikájában bevezetett újítások együttes eredménye. A takarékos háziasszonyok újításokkal alakították át a konyhai praktikákat. Nagy fazék levest főztek és az asztalnál ülők a lét kenyérrel ették. Sok helyütt a tálba vagy tányérba rakott karéj kenyérre merték a levest. Nem a nyárson sütött hús vagy hal, a kása, hanem ez az új kreálmány lett a főétel. A kisember kenyeréhez levest kanalazott. Azonfelül mindenféle kifőtt tésztanemü: laska, gombóc, galuska gőzölgött a tálakban, miközben csökkent a húsfogyasztás. A városokban viszont egyre több halat ettek, mert az olcsóbb volt, hiszen a tenger ingyen adta, és a tengeren meg a nagyobb folyókon alig okozott számukra gondot a szállítás. Másrészt egyre több lett a városok közelében a tejgazdaság, és az élelmiszer-kereskedelemben fontos cikké vált a húspótló sajt. Az állattartók egy része ipari nyersanyagot állított elő, birkákat legeltetett és eladta a gyapjút. A vidéki gazdaság kibújt az önellátás korlátaiból, a városi piac felé fordult. A közösségi kötelékektől a parasztok ott szabadultak meg leghamarabb, ahol - a hagyományokon kívül - más szabály nem akadályozta újításaikat, a tanyákon. Nyugat- és Közép-Európa urbanizálódó körzeteiben az ősi tanyák gazdálkodása megújult. Ennek előtte a város nemigen játszott szabályozó szerepet a földbirtokosok vagy a parasztok életében. Sem a paraszt, sem az úr nem nagyon törekedett a korai középkorban arra, hogy ellássa a városfalak mögött lakó közösséget. A városlakók kevesen voltak legfeljebb néhány százan vagy ezren lehettek. Ellátásukkal gyakran volt baj. Akadozott az áruforgalom. Vidéken a téli fagy, a forró nyár, az eső hiánya miatt szenvedtek ínséges esztendőket. A parasztok sorsát eldöntötte a föld és a földtulajdonlás. A gazdálkodás sikerét pedig az időjárás. A városi lakosság a vidék teljesítőképességétől függött, ezért sok ínséges esztendőt élt meg. De végtére is, ki volt a föld jogos tulajdonosa? Minthogy nem tudtak válaszolni erre a kérdésre, nemzedékek életén vörös fonálként vonult végig a huzavona. Hiába igyekeztek rendet teremteni, időről-időre még szabályozták is az örökösödést. Ezek a