Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

mindennapjait. A földet minden rendszerben valamennyien tulajdonuknak tekintették. Ezt az igényüket azonban különféle módon elégítették ki. Az általuk megalkotott társadalmaknak az volt a közös tulajdonsága, hogy a hatalmat mindenütt egy törpe kisebbség tartotta kézben. A családi-nemzetségi földtulajdon esetében (mely valamennyi között a legkezdetlegesebb volt) az együtt élő közösség feje volt a vele együtt élők bizalmának letéteményese. További változat a korporáció döntési mechanizmusában az, hogy az együtt élők idősebb rokonainak tanácsa alakította ki álláspontját, amelyet a főnöknek figyelembe kellett venni. Sokszor vissza is éltek helyzetükkel. Az ősi közösség nem szavatolhatta a feltétlen egyenjogúságot és az igazság mindenáron való érvényesítését. A főnök azonban első volt az egyenlők között, s minthogy a körmére néztek, fenyegettetve érezte magát, s ha lehetett, igyekezett kibújni sortársainak szorításából. Valamennyien vérrokonok voltak, közös őstől származtak, vagy legalábbis ennek a meggyőződésnek tudtával alakították a közösségen belül vállalt szerepeiket. Ennek megfelelően az elit előjogait kezdetben származásának köszönhette. A hatalmasok mind a klánfőnökök utódai voltak. Vérségi arisztokraták basáskodtak rokonaikon. Ezek az arisztokraták Dél-Európában nemsokára kiegészültek újgazdag kereskedőkkel is. (Idővel még felszabadított rabszolgák is gyarapították soraikat.) A gazdaság helyi adottságai és a karriertörténetek motiválták a folyamatot mindenütt. A kereskedelmi tőke képviselői mindenesetre áthatoltak a vérségi kapcsolatok kitinpáncélján, és hamarosan valamennyi merev társadalom bomlásnak indult. Ami közös volt bennük, az a tulajdonviszonyokból adódott. Az Alpoktól északra történetesen nem kereskedők, hanem katonákból lett földesurak tették próbára a bennszülött társadalom teherbíró képességét, korrumpálva természetes (elsősorban leszármazási előjogokat élvező) előkelőségeiket. Itt a régi rend felbomlása nem a megszállás előtt vagy idején, hanem jóval később következett be. Bár a nemzetségi hierarchia oszladozott már a provinciákban, de a rendszer szétesése mégis később ment végbe, mert döntően a római gyarmatosítóknak volt köszönhető. Bonyolult alá- és fölérendeltségben élő társadalom szerveződött. A legérettebb hierarchia a középkori Európában épült fel. Az itteni képződmény lényege mindenütt az volt, hogy a közösség vérségi úton kiemelkedett elöljáróján keresztül gyakorolhatta jogait, s miután előbb-utóbb ellenérdekelt felekké váltak, megélhetésük előfeltételeivel, a földdel kapcsolatban kettős tulajdonlási rendszer alakult ki. Ebből azonban előnyök is származtak. A kettős tulajdonlás (miközben a közösség számára biztosította az ingatlan kollektív birtoklását) lehetővé tette az elitnek, hogy kiépítse pozícióit a politika, a gazdaság és a társadalom, valamint a katonáskodás, a hadviselés ágazataiban. A főnökség intézménye a rendszer működése révén realitás volt, amelynek árnyéka elhomályosította a vérségi származás bizonyítható vagy igazolhatatlan múltbéli tényeit. (A középkorban készült krónikák erről szólnak.) Az élet napi problémáinak megoldásában a régi törzsökös rokoni kapcsolatok már alig játszottak szerepet. Helyettük a lakóterület közös tulajdonba vételének, a közösség által véghezvitt vállalkozásnak szereplői érvényesítették szerzett jogaikat. Ennek következtében az elit tényleges történelmi múltja, vagy annak mitikus tudata erősítette meg az összetartozás kötelékeit. Az emlékektől mégsem sikerült könnyen megszabadulni. Az együtt élők gyökerei mélyen nyúltak a történelem korábbi rétegeibe. A mediterrán övezetben és az AtlantiEurópában például a középkori kikötővárosok (zömükben kereskedésből és hajózásból élő) lakói azon az alapon gyakorolták jogaikat, hogy mindannyian egy-egy városi közösség tagjai voltak. Rendszerük az ókorban épült ki, mert az egyes tájak közötti egyenlőtlenségeket a kikötővárosokban lakó hajósok (és kereskedők) hidalták át annak reményében, hogy vagyonra és rangra tehetnek szert. Nem csalatkoztak. A kontinens