Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Mindennapi történelem az ütközőzónában
A fenyőövben gazdálkodók teljesítőképessége csekély, technológiájuk nem mondható termelékenynek, eredendő fogyatékosságaikat ellensúlyozandó - a termelés egyes fázisaiban - aránylag nagyfokú a munkaerő-koncentrációjuk. Az irtásgazdálkodáshoz ugyanis időnként sok dolgos kézre van szükség. Az erdő maradványait el kell tüntetni, a talajt feltörni és alkalmassá tenni a haszonnövények termesztésére. A parasztcsaládoknak éppen ezért egyesíteni kell erőiket, ha erdőt irtanak, össze kellett fogniuk egymással. A társulásokat nem hatalmi vagy tulajdonlási tényezők, hanem az az igyekezetük kényszerítette ki, hogy úrrá akartak lenni a megélhetésüket gátló természeti akadályokon. Önkéntes társulások, amelyeknek résztvevői nem jutnak el az ázsiai civilizációk hatalmi koncentrációjától irányított munkaszerveződésekig. Az erdőövben a gazdaság ugyan kiscsaládi szervezetben működött, ám alkalmilag nagyobb létszámú képződményeket hoztak létre, hogy megbirkózzanak feladataikkal. Mindebből nyilvánvaló, hogy végül is a társadalom szerveződése soha és sehol sem szűkült le a nukleáris családokra. Nagycsaládok, hadak laktak egy-egy tanyacsoportban. Ezeken a szerveződéseken alapult a birtokrendszer, a közigazgatás és a hitélet adminisztrációja. Még a 19. századi orosz regényekből is az derül ki, hogy földesuruk nem családfőkkel, hanem a falu öregjével alkudozott, mikor számon akarta kérni javadalmait. (És mikor nem kellett akarnia? Azon volt, hogy amit csak lehetett, kisajtoljon a muzsikból.) A faluközösség (a mir) Oroszországban az állam, az egyház és a világi földesúr számára gazdálkodó szervezet lett a kollektív adófizető. Mikor a makrogazdaságot áthatotta, majd magával ragadta az áruforgalom, a parasztgazdaság kritikus helyzetbe került. A földesúr nem érzékelhette az újonnan támadt feszültséget, mert a feudális földtulajdon kettőssége ismeretlen volt Kelet-Európában. Ha a parasztok túl sokan voltak, a földesúr nem telepíthette a fölösleget birtokának egy másik szögletébe, ahogyan ezt megtette bármelyik kollégája Nyugatvagy Közép-Európában, mert a parasztok csendben eltűntek a rengetegben, majd egy újabb tisztásra találva, letelepedtek ott, ahol azt remélték, hogy nem zavarja őket senki. Tévedtek. Az egyház, az állam és néha még uraik adószedői is mind megtalálták a rejtőzőket. Természetesen az ingatag alapokon álló gazdaságban gyakori volt a válság, amely a mondottaktól függetlenül szedte áldozatait. Csajánov kiutat remélt megjelölni, midőn arról értekezett, hogy a piaci mechanizmusok behatolván a parasztgazdaságba, válságot idéznek elő és szétrobbantják az ősi családi és faluközösségi képződményt. (Amikor az amerikai egyetemeken rájöttek, hogy a volt gyarmati országokban ugyanez a konfliktusa a prekapitalista gazdaság maradványainak, Csajánov könyve biblia lett.) Az ekkor megmutatkozó probléma azonban jóval régebbi keletű volt. A bajok abból származtak, hogy a parasztgazdaságnak és a földesúrnak nem volt és továbbra sem alakult ki közvetlen kapcsolata egymással. A parasztok, hogy megéljenek, ősrégi módszerhez folyamodtak: újabb irtásokkal tágították a tisztásokat. A fenyőerdők övében időtlen idők óta ettől remélték az életfeltételek javulását vagy legalábbis a betevő falatot. Még azt is vállalták, hogy többet kell dolgozniuk. Erdőket irtva terjeszkedtek, majd felhagytak a műveléssel és mindent kezdtek újra. Az irtásgazdaság mókuskerék, sőt folytonosan terjeszkedik. A svédek és a finnek az újkor elején elérték a sarkkört, az oroszok néhány emberöltő múlva kezdtek szivárogni Szibériába. Természetesen a régi létezéstechnikák csak ideig-óráig váltak be. Addig, amíg hatalmas földtartalékaik voltak. Sokáig a természet és tartalékai kifejezetten hátráltatták a gazdálkodás belterjesebbé válását. Még a 20. században a szovjet agrárpolitika a faluközösségből gazdálkodó szervezetet erőltetett rá a társadalomra. A szovjethatalom apparátusa megszervezte a kolhozt, majd özönvíz előtti megoldásokhoz folyamodva kísérletezett javítani a mezőgazdaság teljesítőképességén. A Kreml „szűzföld-akcióval" igyekezett a
