Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Mindennapi történelem az ütközőzónában

1.3.3. AZ ALPOKTÓL ÉSZAKRA Északnyugat- és Közép-Európa politikai, hatalmi szerveződése sokat változott az idők folyamán. A táj természetföldrajzilag legalább olyan tagolt és változatos, mint lakóinak múltja. Az embereknek alkalmazkodniuk kellett az őket befogadó világhoz, otthonuk meghatározta sorsukat. Európának ez a része gazdaságilag sohasem volt olyan egységes képződmény, mint a Mediterráneum. A dél-európai biotóp szegény életfeltételeket kínál, kikényszeríti az egymástól távollakó emberek érintkezését, az értékcserét. Az Alpoktól északra a természet inkább akadálya, mintsem kezdeményezője a társadalmak kölcsönhatásának. Nyugat- és Közép-Európa - tengerektől távoli, belső fekvésű - tartományaiban provinciális életre kárhoztatták őseinket létezésük előfeltételei. Dél-Európával ellentétben kontinensünk ezen részén még két évezreddel ezelőtt ősvadon terült el. A kontinentális Európát tudniillik akkoriban hatalmas erdőség borította. A magashegységekben (az Alpokban vagy a Kárpátokban) még ma is áthághatatlan fenyvesek zöldellnek. Az erdőknek mintegy felét kiirtották. A hegyek alján kezdték a pusztítást, hogy kultúrtájat teremtsenek. Sok fát vágtak ki az építkezésekhez és tüzelőnek. Az utak is - a patakok mentén - a völgyekben kígyóznak, a völgy egészen más életfeltételeket kínál, mint a domb és a hegyoldal. Mezőkké tágul itt a táj, az Alpokban vagy más magashegységekben már nemcsak tűlevelűek fejlődnek, csaknem mindenütt lombhullató fák díszlenek a völgyekben. Tölgyek, égerek, bükkök borítják még a dombok lankáit is. Az emberi élet csak az erdei tisztásokon tartható fenn. A fák aljnövényzete igen változatos, az erdő tehát vadászható és legeltethető. Még a mezőgazdaság egyes ágazatainak haszonélvezői számára is biotóp, másoknak akadály, ha kiirtják és mező lesz belőle, fel lehet szántani, amikor is szépen terem. A lombhullató erdőkben komposztálódik az avar, ennek köszönhetően a talaj tápanyagban gazdag. A gazdálkodás adottságai csaknem mindenhol kedvezőek. Minthogy az erdei talajok mindenütt bővelkednek tápanyagokban, a gazdálkodók nem sokat válogatnak, hol vessék el haszonnövényeik magvait, ám ennek érdekében ki kell irtaniuk az ősnövényzetet. Északnyugat-Európa nagyobb részén az Atlanti-óceán meleg vizű áramlata mérsékeli a klíma szélsőséges ingadozását, a kultúrflóra tehát szépen terem. Az elmúlt két évezred alatt az eredeti növénytakarónak több mint a felét vágták ki és a vadonból kultúrtáj lett. Visszafordíthatatlan folyamat játszódott le. Életüket stabilizáló tényezőket leltek meg a parasztok az akadályokban, ám ugyanakkor rájöttek azokra a technikákra is, amelyekkel kiaknázhatják pályájuk értékeit. Az őslakók valamennyien azon fáradoztak, hogy megfordítsák életfeltételeik hatásmechanizmusát. Hátrányukat előnyükre változtatták. Idővel sikeresek voltak. Gazdálkodásuk hozama bőséges és csaknem mindig kiegyenlített lett. A gabonafélék termése a Karoling-korban az elvetett mag kétszerese volt, a középkor végén négy-ötszörös, majd a mutató tovább emelkedett. Tejelő tehenek, gyapjas juhok gyarapodtak a kövér fűvel zöldellő mezőkön. A kontinentális Európa nagyobbik részén négy nyári meleg hónap (+15 °C) és a helyenként 1000 mm csapadék elegendő feltételeket biztosít a kultúrnövényeknek. További előnyök: az Atlanti-Európa tengerpartja kínálja a hajósok számára a kikötőnek alkalmas öblöket. Élénk hajóforgalom alakult ki a sötét középkor óta, a flotta távoli kontinensekkel teremtette meg az összeköttetést. Itt nyíltak ki a szárazföld kapui. Az édesvízi hajóutak tölcsértorkolatai a legideálisabb kikötők. A part mentén hajózva nincs szükség nagy befogadóképességű járművekre, inkább olyanokra, melyekkel terhet szál-