Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa a 18-19. században
kezesükre elegendő mennyiségben istállótrágya, hogy javítsanak a gyenge terméshozamon. (Az elvetett mag négyszerese jó átlag volt, fele annyi, mint ÉszaknyugatEurópában.) Bár a jobb gazdák mélyebben szántották meg földjeiket, elegendő szervesanyag-utánpótlás hiányában terméseredményeik alatta maradtak Északnyugat-Európa atlagainak. A takarmányrépát csak a 19. században ismerték meg. A pillangósokat úgyszintén, de ekkor sem lett termesztésük általános. Délen (elsősorban a Kárpátmedencében) terjedt a kukorica, amit sok paraszt sertések etetésére használt. Mindezen fogyatékosságok ellenére, a parasztok szakismeretei gyarapodtak. A múlt szomorú emlékei hovatovább már csak a hegyvidékek szegényeinek jutottak továbbra is osztályrészül. A helyzetről mindazonáltal korántsem lehet azt állítani, hogy kétféle módon vették birtokba környezetüket a parasztok. Nemcsak az intenziválódó gazdálkodásra törekvők és a marginális helyzetűek, a maradiságuk miatt nyomorgók éltek Európa ezen részén. Nemcsak a természeti, gazdaságföldrajzi adottságaik szabályozták életkörülményeiket. Társadalmi kötelékei és termeivényeik értékesítési lehetőségeinek fogságában alakult sorsuk. Voltak újgazdagok is, akik a piac vonzatában külterjesen gazdálkodtak. A keletközép-európai húsállat exportot a 18. század végén és a 19. században szakaszosan erősödve a kenyérgabona kivitel váltotta fel. A magyar Alföldön (amelynek egyharmadát minden évben elöntötte a tavaszi áradat, és a gazdálkodásnak az időjárás szeszélyeihez kellett évszázadok óta igazodni) a 16-17. század háborúi teljesen új demográfiai helyzetet teremtettek. Bár a 18. században nagyarányú telepítéseket hajtottak végre a nagybirtokosok, de a munkaerőhiányt soha nem tudták megszüntetni. A piacra fordult parasztok úgy dolgoztak, hogy minél kevesebb élőmunka-ráfordítással állítsák elő árujukat. A külterjes gazdálkodás kereteit a nagybirtokrendszer és a parasztok jobbágyi állapota határozta meg, továbbá az a tény, hogy a nincstelen földnélküliek népesedési grafikonja meredeken emelkedett fölfelé. Olcsón lehetett idénymunkásokhoz jutni. Vákuum keletkezett a mezőgazdasági ciklusban, a nincstelenek zöme télen éhezett. Mindenki, aki földből élt, abban látta a helyzetből kivezető utat, hogy banki kölcsönnel sikerül kijutni a csapdából. Ezt azonban csak a külföldi tőke tudta volna rendelkezésükre bocsátani. A kölcsönre hiába vártak. Az ábránd helyett Keletközép-Európa országaiban a 19. század közepének forradalmai meghozták a jobbágyfelszabadítást és ennek révén a szabad földforgalmat. A röghözkötöttség eltűnt, de a nincstelenek és a törpebirtokosok nyomasztó tömegéből nem sikerült lefaragni. Nyugaton a vidéken jóval a jobbágyfelszabadítás előtt átalakult a tulajdonlási rendszer, a bérlők révén kicserélődött a kiszolgáltatott parasztok tömege, s ami nincstelen maradékuk súlyosbította a vidék szociális problémáit, az is lassanként elvándorolt, felszívta őket a város. Ez az átrétegződés Keletközép-Európában csak a 19. század második felében kezdődött el és a 20. századot töltötte ki. Minden megkésett, a kapitalizmusban kellett a prekapitalista társadalmak maradványait eltüntetni. Korántsem átütő sikerrel! Az események még napjainkban is zajlanak, feszültségeik kitöltik mindennapi történelmünket. 37 37 Blicke, 2003., Boehler, 1983: 27-10., Bürke, 1983: 69-82., Cahnman, 1966: 155-61., Chorley, 1981., Devine, 1988., De Vries, 1994: 249-70., Dovring, I960., Eisenstadt, 1966., Esser, 1980., Francic, 1954: 159-63., Fox, 1976., Gieysztor, 1959: 98-121., Gutkind, 1972., Heppner, 1994., Helmedach, 1996: 41-62., Herzberg-Rieseberg, 1987., Kamen, 1971., Krekic, 1989., Kriedte-Medick-Schlumbohm, 1976., Krins, 1991., Küster, 2003., Mendels, 1984: 911-1008., Overton, 1984: 118-39., Pollard, 1992: 29-62., Porter, 1994., Pounds, 1970: 45-81., Rausch, 1982., Reinfuss, 1955., Ronnas, 1984., Salaman, 1949., Sanders, 1972: 73-92., Sjoberg, I960., Sucher van Bath, 1969: 169-86., Schlumbohm, 1977., Schlumbohm, 1996: 12-22.,
