Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)
Keletközép-Európa a 13-15. században
A középkori házalaprajzokból ítélve mégis kompromisszumokat kellett kötniük. A szegregáció nem volt tökéletes. A szegényebbje nem követte a gazdagok példáját. De még így is az a végeredmény, hogy a parasztok többsége valamelyest javított lakáskörülményein, legalább két, de egy részük már három-négy helyiségből álló házat épített. Az új lakások hosszan elnyúló téglalapok. Az egyes helyiségek alapterülete 12-16 m 2 . Vannak olyan házak is, amelyekben egy előtérből egy másik helyiségbe lehet lépni és abból egy - a ház hosszanti irányával párhuzamos helyzetű - harmadikba. A nagyobbik helyiségben tartózkodtak nappal (itt állt a kemence), a belőle nyíló harmadikban aludtak. Több helyütt azt láthatjuk, hogy a felsoroltak folytatásaként egy istállót alakítottak ki. Ezzel összesen négy helyiségre tagolva építették meg lakóházukat. Semmi jele egyelőre annak, hogy a füstöt elvezették volna a lakrészből. (Taya - Ausztria, Pfaffensclag Csehország, Sarvaly - Magyarország stb.) Sok paraszt épített a telkén „nyári konyha", „sütőház" néven ismert épületet. Ez a vityilló annak a régi konyhatechnikai hagyománynak utolsó emléke volt, amelynek jegyében a kisméretű lakóházból (legalábbis nyáron) száműzték a sütést és a főzést a ház mellé, a szabadba. A szokás a modern időkig élt tovább. Eredetileg ezt azért tették, mert nem akartak a füstben aszalódni, később (mikor már volt kéményük) azért, mert nyáron elviselhetetlenül meleg volt a szük helyiségben. Az újítások ellenére a parasztházak lakáskultúrája magán viselte a múlt nyomait, hiszen szinte semmit sem változtattak a lakberendezésen. Kivéve azokat az épületeket, amelyekben kialakítottak egy szobát is. A Cseh-, Morva- és a Kárpát-medencében, a délnémet területek keleti nyúlványában a 16. században még csak a gazdagabbak építtettek a szobában kályhát, amelyet a mellette lévő helyiségből (rendszerint a konyhából) fűtöttek. A két helyiséget elválasztó falat áttörve, rakták a fát a kályhában égő tűzre. Mind városi példákat követtek, de ekkor még kevesen voltak. Mindenesetre megszabadultak a múlt évezredes hagyatékától, a füsttől és a koromtól. A szobát tehát lepadlásolták. Tiszta lett. Egy nagy dobozt alakítottak ki a lakóházban. A többi helyiségből nem tudták kiszellőztetni az áporodott szagot, a füstöt, kitakarítani a szemetet. Persze sokan voltak olyanok, akik beérték a lakóhelyiségben épített kemencével, amelynek nyílásához egy füstelvezető kürtőt építettek. A kürtő a szoba feletti padlástérbe vezette az égéstermékeket, amikor is az innen kipattanó szikra felgyújtotta a házat. Egész falvak hamvadtak el. A 19-20. században ezeket az újjáépített házakat is elérte a végzet, lebontották csaknem valamennyit Lengyelországban, Szlovákiában, Erdélyben stb. Az utolsó mohikánról a néprajzi publikációkban azt lehet olvasni, hogy „ősi soron" ilyen házban laktak a parasztok. A Keleti-tenger mellékén sokan lakóistállós házat (Wohnstallhaus) építettek maguknak és a velük közös fedél alatt éjszakázó állataiknak. A legrégibb, őskori épületek kis méretükkel szolgáltatnak kézzelfogható bizonyítékokat az őslakók igénytelenségéről. Korszakunkban azonban egyre többen választottak otthonuknak nagyobb belvilágú házat. Egy hosszabb csarnokot építettek, amelynek egyharmadában lakást rendeztek be, kétharmadában pedig jószágaikat (olykor féltucatnyi marhájukat) tartották. A padlástérben raktározták el a szálastakarmányt. Ennek az épülettípusnak előnyeit nyugatabbra ismerték fel a bronz- és a vaskorban, ismeretét az Északi-tenger mellékéről telepített parasztok hozták magukkal. Az építkezési szokások arra utalnak, hogy az emberek e tengerparton szokásos klíma követelményeihez igazították mesterséges környezetüket. A vaskori hollandiai házak helyiségeinek használata a Keleti-tenger mellékére települteknek ideális lakása lehetett - a középkorban. Mindamellett sok templom is épült. A kereszténység terjedésének ez volt az első kézzelfogható bizonyítéka. A térítők csak templomokban tudtak áldozatot bemutatni. Az egyház hatalom volt, megkövetelte, hogy az alattvalók manifesztálják újonnan vallott
