Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

3.7. A KERESKEDŐK Ha egy kereskedő - otthagyva oltalmazóját, a törzsfönököt vagy a földesurat - letelepszik valamely városban, szakít a régi családi hagyománnyal, új életet kezd, azt a szándékát valósítja meg, hogy megállapodik, nem rója az utat házalóként többé. Egy helyben él, nem lesz az utak vándora, vállalkozik, céget alapít, miáltal előbbre lép hivatásának ranglétráján. Aki erre a nagy lépésre szánja el magát, talán azt is reméli, hogy környezetétől több megbecsülésben lesz része. A kereskedelem természete azonban ezáltal mit sem változik. A városlakó kereskedő (őseihez hasonló sorsú) házalókat foglalkoztat és megszervezi - busás üzleti hasznot remélve - az áruk szállítását. Egy új városközpontú - szervezet jön létre. Itt vannak egyfelől a szállítók, az utak vándorai, másfelől az áruikkal üzletelő kalmárok, akik mint pókok ülnek hálójuk sarkában és felfalják az odatévedő áldozataikat. Mindenesetre nem fizikai megpróbáltatásoknak kitéve, erőfeszítésekkel, hanem spekulációval és szervezőmunkával keresik meg a vállalkozásban elért, ritkán tisztes hasznukat. Minden kereskedő - házassága és más családi kapcsolatai révén - betelepszik egy sor városba. Minden egyes kalmárfamília valóságos hálózatot fon az urbanizáció kezdetleges csomópontjain. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a haszon a családé maradjon. így is lesz. A kereskedő házának felső szintjén raktárát építtetett, ahova a bálákat, hordókat (a középkor konténereit) egy csiga segítségével az utcáról emelhetik a magasba. A kalmár a földszinten ült és a csereügyletek helyett egyre inkább a pénzforgalomban ügyeskedett. A legtöbb kereskedő nem a piacon, hanem háza előtt, az utcán árulta portékáját. Két bakra egy deszkalapot tettek, arra pedig kiterítették az árut. A ház utcafrontját nemsokára lábazattal építették, alatta asztalokat állítottak fel, ahova az eladnivalót kitették közszemlére. A magyar nyelvben a boltív (Gewölbe) bolt, a szó az 'üzlethelyiség'et is jelenti. Keletközép-Európában sok helyütt megkímélte az idő, vagy talán a későbbi korszakokban a tőkehiány a középkori kereskedők városépítészetét. Nem alakították át a régi házakat. A telepített városokban a piactért keretező házsor (történetesen a Cseh-medencében) olyan lakóházakból áll, amelyeknek földszintje „lábazatos". Itt a háztulajdonosok kínálgatták portékáikat. Akik a piacon árultak, másutt laktak. A vásártartás joga királyi adomány és korrumpálni kellett érte az uralkodót. Az év meghatározott napjain tarthattak vásárt. A vásártartás jogát - természetesen korántsem ellenszolgáltatás nélkül - az uralkodó osztogatta. Szerdahely, Csütörtökhely, Szombathely típusú helynevek őrizték meg a királyi kegy emlékét. Utak találkozásánál gyarapodott egy kereskedelmi csomópont, mely hovatovább nemcsak a távolsági kereskedelem átrakóállomása lett (mint az ázsiai városok egésze a közelmúltig), itt értékesíthették a környék terméktöbbletét is. Az olasz szó: piazza, honos lett a magyarban, mindmáig így hívják a vásár terét, piac. Az itt rendezett vásárban kialakult az eladók helyfoglalásának szokásos rendje. Kezdetben a vásárokon a távolsági kereskedelem által forgalmazott áruféleségek találtak vevőikre. Évente egy vagy két alkalommal tartottak vásárt. Jószágot is értékesítettek a parasztok a vevőknek. A legtöbb mezőgazdasági termék azonban ekkor még hiányzott az árulistáról, mert nem tudták szállítani. A terményeket a folyam menti piacokra vitték és itt adták el. Jobbára csak a vízi útvonalakat vehették igénybe a kereskedők. A folyamok mentén kialakult városokat felkeresték a távolabb lakók is. Mesteremberek is árulták készítményeiket. A luxusárukon kívül (amelyeket kereskedők forgalmaztak) iparcikkeket adtak el a környékbeli parasztoknak. Csak a középkor második felében alakult ki a mezőgazdasági termeivények árusítása a piacokon. Beszállító