Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

parasztok vagyoni egyenlőségének megtartása a parasztoknak és a földesuraknak egyaránt érdekében állott, mert néhány emberöltő múltán, a középkor alkonyán mindenütt felmondták a szántóföldi földközösséget, a nyomásos ugartartásról áttértek az örökszántó rendszerre, termőföldjük ezáltal örökíthető földtulajdon lett. Kis közösségek keletkeztek. Nagyobbak, mint a régi tanyacsoportokban, de kisebbek, mint az őskori neolitikus településeken. A középkori város azokban jóval nagyobb volt a falunál. Egy-egy - soros elrendeződésü telkekből álló - falu (mely gyakorta egy teret övezett) mintegy 10-30 gazdaságot fogott össze, tehát a lélekszám eredetileg hozzávetőleg 60-360 lehetett. A falunak templomot építettek és temetőt alakítottak ki. A teleksoros, piactéri központjában halmazosodó falu lélekszáma megötszöröződött (olykor húszszorozódott) a tanyacsoportok befogadóképességéhez képest. A lakók számának növekedése azt bizonyítja, hogy javult a gazdaság eltartó képessége, s egyben azt is, hogy elvben sem volt akadálya a további gyarapodásnak. Erre sok helyütt sort kerítettek később, az újkorban. Tagadhatatlan, hogy fogyott az erdő és mind több lett a búzamező. A mondott átalakulás következtében a Nyugat- és Közép-Európa növekvő lakosságú középkori falvaiból Keletközép-Európába terjedő gazdálkodási rend teljesen megváltoztatta és az újszerű faluhoz igazította a táj képét. A településtörténet kutatói Keletközép-Európában különleges településtartománynak tekintik azt a majd 1000 km széles sávot, ahol a falvak többsége soros rendben húzódik egy út mellett. A telepítések mintájára szervezett falvakban kialakították azt az öröklési rendszert, amely szerint a többletnépességet kitevő generációhoz tartozók egy részének el kellett költöznie. A már működő települések eltartó képessége végesnek bizonyult. A neolitikum óta ez biztosította a természeti környezet kultúrtájjá történt átalakításának kényszerét az egész földön. A középkor hozzájárulása a sok ezer éves praktikákhoz abban jelölhető meg elsősorban, hogy a fölös népesség és földesuruk újabb településeket alapítottak, újfajta gazdasági kényszerűség vezényelte a történelem országútján haladóknak a menetütemet. És ezzel még nem ért véget a történet. A kényszer és az emelkedő teljesítményt ösztönző anyagi érdekeltség hatására növekedett a népesség. A 10-14. században Keletközép-Európában a falusi népesség megkétszereződött, 6-7 millióról közel 10 millióra emelkedett. Voltak továbbá nagyobb lélekszámú falvak is, a múltból maradt és túlnépesedett halmaztelepülések, ahol a legtöbb lakónak alig volt szántóföldje, a szegényebb parasztok jószágaikból, halászatból stb. tartották el magukat és alacsonyabb színvonalon éltek, mint a telepített parasztok. A középkori települések újdonsága, hogy egyenlőtlenné vált feltételek között gazdálkodtak a falusiak. Keletközép-Európában a vidék - a történelemben első ízben - civilizálódott. A falvakban az utcáról nyíló lakótelek mögött a termény tárolására használt szérűskert és konyhakert volt, majd egy - hosszan elnyúló - szántóföld. Ezek együttesen képezték a jobbágygazdaságot. A telepítéskor kikötötték, hogy a szántóföldet hosszában tetszőlegesen növelhetik, mígnem valamilyen természeti akadályba ütköznek. A szántóföldet kisebb darabokra tagolták és beléjük őszi meg tavaszi gabonákat vetettek. A majorok határában és a paraszttelepüléseken eleinte müveit, illetve pihentetett és időnként váltogatott parcellákon dolgozva, a terra-fimata et campestris (Feldgraswirtschaft, infield - outfield) rendszerben művelték a szántóföldeket, vagyis a falu végében lévő parcellákat szántották-vetették, a folytatásukban elnyúló, vetetlenül maradt, pihentetett, külső fólddarabkákat legeltették, majd a következő évben vagy néhány év múltán megfordították a rendet. A pihentetett szántóföldeket tehát egész éven át legeltették. A szántóföldek apró szigetek voltak az erdők óceánjában. Ebben a környezetben az állattartás volt a legfontosabb élelmiszer-termelő ágazat. A jószág szinte vadon élt. Jóformán csak legelt. Szénát