Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

megváltoztak. A parasztból jobbágy lett. A tulajdonlás gyakorlatilag mégsem volt egyértelmű, mondhatni tökéletes. Csaknem mindenhol kettősség jellemezte a birtoklási szokásokat. Szóbeli szerződésük értelmében művelhették földjeiket a jobbágyok, de a réteket, a mezőket és az erdőt a földesúrral közösen birtokolva használták. Szántóterületét valamennyi gazdálkodó csak a közbirtok rovására növelhette. (Persze mindannyian addig ügyeskedtek, míg egy darabka földet nem szereztek, tehát mindannyian suttyomban gyarapították ingatlanjaikat. A földesúr - ha kellett - erőszakot alkalmazott.) A paraszti furfang, a jobbágyi tolvajlás gyökerei mélyen nyúltak a feudalizmus talajába, ebből a rendszerből szívták éltető nedveiket. Az atyai örökséget többnyire a legidősebb fiú mondhatta magáénak. Az új keletű birtoklásrend átmenetileg stabilizálta az anyagiak előállításának mechanizmusát. A jobbágyi tulajdon folyamatosságot biztosított a gazdálkodás terén, miközben javított a teljesítményeken. A paraszt kötődött a saját földjéhez. Ugyanazt a földdarabot kellett művelniük a parasztoknak, trágyával javították hozamát, s minthogy elérték a művelésbe vonható föld szélső határát, áttértek az örökszántó rendszerre. A telepített parasztok számára lakótelkük hosszában mérték ki szántóföldjeiket, amelyeket - keresztirányban - három részre osztottak: őszi, tavaszi vetésű gabonának és ugarnak hagyva a termőföldet. A parasztoknak juttatott termőföld mérete - településenként - más volt. Jobbára a terepadottságokhoz igazodott. Szélessége ritkán haladta meg a 30 m-t, ám hossza akár 1000 m (vagy annál több) is lehetett. Eddig nem ismert formáció keletkezett. A falusi gazdálkodás új módja stabilizálta a településeket. A telkeken folyamatosan laktak. Később is (a 16-17. században készített összeírásokban) ritkán jegyezték fel egy-egy telekről, hogy üres, nincs lakója. Ha egy paraszt elköltözött, telkére -jobb esetben - újabb gazda érkezett. Az érdekek az kívánták, hogy az élet folyamatos legyen. Parasztoknak és uraiknak egyaránt ki kellett tölteniük a hézagokat. Nem a véletlen szerencse, egy bő termésű nyár kölcsönözte a gazdálkodás értékeit, hanem az elvégzett munka. Egyre ritkábban bukkanhatunk a talaj váltó gazdálkodás nyomaira, semmi értelme nem volt már annak, hogy a parasztok emberöltőnként megismétlődően költözködjenek, holott ez a szokás a neolitikum óta bevett megoldása volt a föld műveseinek. Régebben ez volt a kiút a bajból, a remény arra késztette őket, hogy költözzenek. Az utódok nem a reményt adták fel, hanem változtattak megélhetési stratégiáikon. A középkori örökszántó forradalmi újítás volt, ahol bevezették, megállapodott, földhözragadt a parasztok eleddig szűz talajokra áramló tömege. Egy új gazdasági rendszer kerítette valamennyiüket hatalmába. A úr is felismerte, milyen előnyöket élvezhet ebből a helyzetből. Minden nagybirtokos kedvezményben részesítette a telepeseket. Az erdőt irtó jobbágyok egy fél emberöltőn át adómentesek voltak. A 12-15. században alapított falvak többségét olyan földesúri birtokokon építették fel, ahol korábban nem lakott senki, csak fák nőttek és a birtok nem hajtott semmiféle hasznot. A telepítések távlatosan jövedelmező befektetésnek bizonyultak, minthogy a jobbágyok kultúrtájjá változtatták az erdőket és a mezőket. A telepítés a feudális munkaerő-gazdálkodás jellegzetes megnyilvánulása volt. Ha éltek vele, új korszak kezdődött a birtok történetében. Ettől kezdve egyre kisebb szerepet játszott vagy csaknem teljesen megszűnt a gazdaságban a spontaneitás. A családi - irtásokon szétszórt - tanyákat és szereket sok helyütt felváltották a soros telekrendü, hosszabban elnyúló út menti falvak, mert az erdőkbe, mocsarak szárazulataira telepített parasztoknak egymás mellett fekvő telkeket osztottak. Nem annyira a terepadottságokhoz alkalmazkodtak, mint régebben, amikor a spontán módon épített tanyák helyének egy-egy dombtetőt választottak maguknak. A telepítő földesurak akarata szerint mérték ki a jobbágyok házhelyeit és az udva-