Hoffmann Tamás: Mindennapi történelem az ütközőzónában (Miskolc, 2004)

Az új civilizáció behatol Keletközép-Európába a 9/10-13. században

herceget egy eddig nem használt, új címmel illette, a „morvaszlávok királyának" nevezte (rex Marahensium Sclavorum). Egy (903-906 között íródott) vámjegyzékben a bohémi szlávokról (Sclavi... de Boemantüs) lehet olvasni. Egy 10. századi arab-zsidó forrás szerzője körképet festvén Európa közepéről, azt állítja, hogy a csehek földje „a legjobb és élelemben a leggazdagabb mindazon országok között, amelyek északon vannak". Prágáról azt írja a Cordovaból érkezett arab kereskedő, a cortosai születésű Ibrahim ibn Ya'qub 965-966-ban készített útijelentésében, hogy „kőből és mészből van építve, a szlávok országaiban ez a legnagyobb kereskedésre való helység. Oroszok és szlávok jönnek ide áruikkal Krakkó városából, muzulmánok, zsidók és türkök (magyarok? H. T.) a maguk tartományaiból árukkal és bizánci ,/nithqul "-okkal (valószínűleg érmék vagy ezüstből való súlyok, tulajdonképpen fizetési eszközök), amiért rabszolgát, ónt és szőrmét vásárolnak. Egy ezüstérméért annyi búzát adnak nekik, hogy az egy férfinek egy hónapon át kitart, egy ezüstérméért annyi zabot vehetnek, amennyi egy hátaslónak negyven éjjelen át elegendő takarmány, azonkívül egy ezüstérméért eladnak 10 tyúkot is. Prága városában készítenek nyergeket, fékeket és jókora pajzsokat, amilyeneket országaikban használnak. Cseh országában szőnek olyan finom takarókat is, mint a háló, melyek erre a célra mégsem használatosak. Tíz takaró egy ezüstérmet ér. Ezekkel üzletelnek egymás között. Egész ládákat tömnek tele. Nem szűkölködnek a drága holmikban, vesznek értük búzát, rabszolgát, lovakat, aranyat, ezüstöt és mindenféle holmit." Az ezredforduló táján a szláv törzsek településkörzeteit számon tartották az írástudók. Az Odera déli partján 1086-ban említik a dedoszizokat, a cseh-szász határon a milcsánokat, Bober-vidékén a porabánokat, Sziléziában a zlaszánokat, mígnem Lignitz (Legnsica) környékén a trebouanokat tartják számon, továbbá tudomásuk van arról is, hogy a Kárpátok északi oldalán a Chrouatok, másként Chrovatok laknak. Egy héber forrás (Yoszifon) a 10. században törzsneveket sorol fel: Moraca, Karvati, Szorbin, Lucsanin, Lwwmn (= Ljachin), Krakar, Bojmin. Amikor északnyugati szomszédjuk, Ottó birodalma megerősödött, a Prága mellett székelő Przemislidák döntő lépést tettek az irányban, hogy megalapíthassák királyságukat: felszámolták a törzsfőnökök uralmát, elit csapatokat és közigazgatást szerveztek (mindkettőt gyarapodó birtokaik jövedelméből tartva el). A főnöki család csatlósaiból hatalmi szervezetet alakítottak ki. (A háborúskodásban életét vesztette Vencel, akit később szentként tiszteltek.) Mainz hűbéri befolyását érvényesítve, megalapították a cseh Prágát (973), majd 1054-ben Sziléziát leválasztották Lengyelországból. A törzsek közötti asszimiláció kezdetét vette, költöztek és nyelvileg is hasonultak a közrendűek egymáshoz. Úgy látszik tehát, hogy az átalakulás visszafordíthatatlanul megindult. Lassan haladt. A csehek törzseinek egyházi szervezése és a keresztség felvétele még all. században sem ért véget. A hatalmi, ideológiai és etnikai integráció századokon át tartott. A magyarok augsburgi veresége (955) után Géza (972-997) Szvatopluk utóda ellen fordult, majd fia, I. István (997-1038) megszilárdítva uralmát, bajor feleségével dinasztiát alapított, mikor is német lovagokat hívott udvarába. Az első magyar király országában a bencés papoknak kolostorokat és birtokokat adományozott. Róma, illetve a német császárság felé orientálódott, miközben korlátozta a - Bizánc-központú - ortodox egyház működését, noha hatalmát eredetileg még Bizánc ismerte el. A magyar király egy koronát kapott országlásához. Döntő lépés volt. Szomszédaik is követték őket. Mindamellett a trónért továbbra is torzsalkodtak a nyugati szláv területeken a főnökök, ami megerősítette a cseh és német nemesek hatalmát. Végül I. Przemysl Ottokár (1 198-1230) került a német urak és a pápa támogatásával trónra, s őt követte II. Ottokár