Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

NÉPESSÉG

ban. 20 évvel később már senki sem. Répáshután valamivel kedvezőbbnek tekinthető a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy 1960-ban 35-en beszéltek szlovákul és szlováknak 15-en vallották magukat. Ez a szám 1980-ra lényegesen nem módosult, mert 29 fő beszélt szlovákul és ugyanennyien tartották magukat szlovák nemzetiségűnek. A legnagyobb létszámú és 1941-ben a legjelentősebb szlovák településnek minősülő Bükkszentkereszten 1960ban már csak 53-an beszéltek szlovákul és 26-an vallották magukat szlovák anyanyelvűnek. 1980-ban pedig már csak egy.

2 Pedig ezekben az időpontokban a párt- és állami vezetés anyagiakat nem sajnálva, komoly erőfeszítéseket tett a szomszédos népek iránti gesztusból nemzetiségi települések kreálására. Különösen ott, ahol még a nemzetiségi származást bizonyító nyelv parányi fénye is pislákolt és ahol az idegen származás kulturális eleme kimutatható volt. A hivatalos állásfoglalás szerint a Bükk hegység hutatelepüléseit is nemzetiségi falvakká nyilvánították és 1966-ig szlovák nyelvoktatás is folyt az iskolákban. Ezt a későbbiekben a szülők kérésére szüntették meg. 1980-ig az alsó tagozatosok szakkörökben fakultatív módon tanulhatták a nyelvet. Mára pedig ismét kötelezővé vált a szlovák nyelvtanulás az iskolások számára, ami mai világunkban mindenképpen örvendetes. A szlovák néphagyományok életben tartásának is számos fóruma létezik és ezek elmélyítésében segítséget nyújtanak a testvértelepülési kapcsolatok, amelyek elsősorban olyan szlovákiai községekkel jöttek létre, ahol az egykori bükki hutatelepülések lakói élnek. Halász Rezső, Bükkszentkereszt polgármesterének szíves közlése.