Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

ÖSSZEGZÉS

velési módok, technikák meghonosítása. Ennek során először az üvegkészítés szerepe volt a meghatározó. Az üveghuták termékei a Miskolc—Sajószentpéter környéki bortermő vidék közkedvelt ivó- és tárolóedényeivé váltak. Azonban a nedves zsuppszalmába csomagolt üvegeket a fuvarosok révén eljuttatták az Alföld keleti részén levő városokba is, ahol az üveg a polgárosuló lét egyik kifejezőjévé vált. Az üvegkészítés legfeljebb egy tucat szakmunkás tudását és munkáját igényelte. A kiegészítő munkák már jóval több embernek adtak munkalehetőséget, akár 100 ember megélhetését is biztosították. A különböző időszakokban az egyes hutásfalvak fő megélhetési forrását az üveggyártás jelentette. Azonban a huta áttelepítése után a lakosságot már az erdőgazdálkodás kötötte le. A fakitermelés tipikus szlovák munkaszervezeti formákban történt (banda, döntőpár). Az erdei életmód számos eleme is a Felvidékről származott. A favágás során alkalmazott eszközök, a faközelítési és szállítási módok is etnikai sajátosságokat fejeznek ki. A fakitermelés szüneteiben az uradalom különböző famunkákkal bízta meg a favágókat. A vasúti talpfa, keréktalp, szőlőkaró, zsindely stb. készítése szinte folyamatos munkalehetőséget biztosított. így érthető, hogy csupán csak néhány család foglalkozott eladásra szánt szerszámnyelek, mezőgazdasági eszközök készítésével és a híres répáshutai járom faragásával, holott szinte minden férfi kiváló fafaragó volt, akik a ládáktól (susek), a konyhai eszközökön át a faszerszámokig mindent el tudtak készíteni. A szén- és mészégetés az Árpád-kortól kezdve jellemző iparág volt a Bükkben. Azonban soha nem volt olyan nagymértékű, mint a 18—19. században. A vasolvasztók és vasverő hámorok, majd 1864-től a diósgyőri vasgyár hatalmas mennyiséget igényelt ezekből az ipari