Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

ban konyhai hulladékkal, moslékkal hizlalták fel süldő disznóvá. A moslékot főtt korpából, kukoricadarából készítették, s azt langyos vízzel szaporították fel. A malacok naponta háromszor kaptak enni, de kiegészítőként különböző gyomnövényeket, főként csanált adtak nekik. Miután a malac süldővé fejlődött, kukoricára fogták, hogy gyorsabban hízzon. A hutatelepülések kis parcellájú szántóföldjein nagyon rosszul termett a kukorica. így e téren is az alföldi települések termékfeleslegére szorultak, fáért, mészért vagy faszénért kaptak kukoricát cserébe. Az erdészet nem engedélyezte a sertések makkoltatását, így ezzel a lehetőséggel nem élhettek az állatok táplálásakor. Legelni viszont kihajtották a sertéseket, de csak a közös legelőterületekre, s azok közül is a legsilányabbakra, amit éppen nem használtak hosszabb ideig. Ugyanis a szarvasmarhák nem legelték le a füvet a csürhe után. A nagyobb süldőket csak nyáron küldték csürhébe. Az állatok őrzői, a kondások is a falvak állandó pásztorai közé tartoztak. Bérezésük, javadalmazásuk és megajándékozásuk is a pásztorokéhoz hasonló módon történt. A kondások ökörszarvból való duda fúvásával adtak értesítést a csürhe kihajlásáról. A csürhe mindig a tehéncsordát követte. A sertések levágására mindig a karácsony előtti hetekben került sor. A falvakban nem voltak hivatásos böllérek, de nem is lett volna szükség rájuk, mert a sertésvágás mindig a gazda feladata volt. A disznóvágás lényegében egyfajta családi ünnep is volt. Már napokkal korábban megkezdődtek az előkészületek. A gazda megfente a késeket, elővette az üstöket főzőalkalmatosságaival együtt és tűzifát készített elő. A gazdaasszony a szükséges edényeket és eszközöket, így a fateknőt, üstöt, tepsiket, hurkatöltőt és hűsdarálót elmosta. Megvásárolták a fűszereket (bors, paprika, majoránna,