Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

Állattartás—fuvarozás „A Bükkben a fuvaros az úr!" A hutások közismert mondása kétféle tartalmat hordoz. Egyrészt kifejezi azt, hogy a falusi társadalom megítélése szerint az állattartóknak volt presztízsük, másrészt pedig, aki állatot tartott, az fuvarozásra is vállalkozhatott. Az erdei fakitermelésben a gyalogmunka mellett az igásszállítás, a fogatos fakitermelés nyújtott munkaalkalmat. Ehhez a vállalkozáshoz a falvak családjainak igavonó állatokat kellett beszerezni. A termelési körülmények hatására a falvak lakói — ha nem akartak az igen nehéz, s kevésbé jövedelmező fakitermelésben részt venni — szükségszerűen a családok emelkedését, életszínvonal-emelését elérendő, nagyállattartásra vállalkoztak. Ettől kezdve beszélhetünk olyan helybéli családokról, akik nemzedékről nemzedékre életformájukként a teherszállítást határozták meg. A különböző erdészeti termékek rövid és közepes távolságra történő szállítását, illetve a hegyi, erdei környezet kínálta termékek (faszén, mész) távolsági fuvarozását végezték. Az utóbbi esetben tevékenységükkel kiiktatták a közvetítő kereskedők értékfelhajtó szerepét, más oldalról a fuvarozás alacsony szintű bérezését, maguk vállalkoztak a szekerezésre, az áruval való kereskedésre. Effajta tevékenységük mintegy konzerválta a korábbi árucserén nyugvó életmódbeli állapotokat. A termékükért termékkel fizettek, legyen az az emberi fogyasztás céljait szolgáló gabonafélék, az állatok takarmányozására szolgáló abrak, avagy széna, mezőgazdasági melléktermék (pelyva, szalma, melasz).

35 35 hencük]., 2001. 79.