Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

miután uradalmi szolgákká, zsellérekké váltak. Ettől az időszaktól kezdve a faizásért ellenszolgáltatással tartoztak, tiltott erdőhasználatért pedig pénzbüntetéssel sújtották őket. A diósgyőri koronauradalom összes népessége számára kötelező érvényű volt Grassalkovich Antal kamarai elnök 1755-ben életbe léptetett rendelete, amely a következőket tartalmazta: „Az igen nagy kiterjedésű... diósgyőri erdőkből (amelyek nélkül a szomszédos terület nagy része sem tud megmaradni) nagyobb jövedelmet kell húzni. Ezért el kell törölni az eddig gyakorolt faeladási módszert (ami az volt, hogy a zálogbérlők által gondozott uradalomban írást osztogattak az extraneusnak, minden pár ökre után két forint lefizetése ellenében, amely szerint tudniillik például ha hat forintot fizetett egy ilyesfajta telepes, akkor hat ökrös szekerével egész évben szabad volt számára a faizás), és elrendeltetik a jövendőre nézve, hogy a taxa minden egyes pár, száraz fát szállító igavonó marha után 12 krajcár legyen s ezt a pénzt — cédula ellenében — mindenki annyiszor fizesse le, amennyiszer fáért megy az erdőbe, s a cédulát a szerte az erdőben felállítandó helyeken vegye át. Hogy lehetne azonban ennek a módszernek a segítségével mindenféle csalást eleve kizárni és megelőzni? Ha valaki faizás céljából megy az erdőbe, mindenképpen csak két úton mehet, és a már lefolytatott vizsgálat alapján ki is van jelölve a két átkelőhely: az egyiket Diósgyőr mezővárosa fölött, a másikat pedig Diósgyőr területén kell felállítani. Mindkét helyen két számvevő és ugyanannyi, melléjük rendelt erdész lakásául szolgáló faházat kell építeni mennél gyorsabban, e házak pedig két szobából, egy konyhából és egy kamarából álljanak. Hogy pedig ezt a dolgot mennél pontosabban lehessen végrehajtani, a prefectus úr adjon egy bizonyos meny-