Veres László: A Bükk hegység hutatelepülései (Miskolc, 2003)

A MEGÉLHETÉS FORRÁSAI

telének nyilvántartása és a hozott határozatoknak megfelelő pénzügyi műveletek végzése. Később ő vezette a közgyűlési jegyzőkönyveket is. A gazda pedig irányította a fakitermelést, a közös erdőmunkákat, a legelő karbantartási munkálatokat. A három település közbirtokossága közül a bükkszentkereszti rendelkezett jelentősebb legelőterülettel, s következésképpen csak az itteni gazda foglalkozott legelő ügyekkel. Bükkszentlászlón és Répáshután az erdészet joga volt a legeltetés szervezése. A közbirtokosság alapításakor minden család rendelkezett a közös erdőből és legelőből egy-egy résszel, ahogyan nevezték: joggal vagy illetékkel. Bükkszentkereszten az alapítás időszakában 68 család élt, így 68 jog létezett. Bükkszentlászlón 43, Répáshután pedig 55 jog volt. Az idők előrehaladtával, a családok szaporodásával párhuzamosan a jogok osztódtak, s a második világháború előtti években sokan már Va vagy % joggal rendelkeztek, természetesen olyanok is lettek, akik egy jog többszörösét birtokolták. Pl. 1934-ben Bükkszentkereszten 84 közbirtokossági tag volt már. Mint említettem, az évenkénti rendes közgyűlés döntött többségi szavazással a közös legelőterület-karbantartásáról, a legeltetés időtartamáról, a legelőre hajtható állatok számáról, a közös erdei feladatokról, a fakitermelésről, a kivágott fa elosztásáról. A vezetőség hatáskörébe utalták a közbirtokosság fizetett alkalmazottainak a javadalmazását, a tagok által nem igényelt szabad legelők hasznosítását. Bükkszentkereszten a közös legelőre általában május l-jén hajtották ki az állatokat. Egy jog, vagy egy illeték (a faluban az illeték szó volt használatban) után két igavonót, egy tehenet, vagy a tehén helyett két egy éven aluli borjút lehetett ingyen legeltetni. A kihajtás előtt minden tag köteles volt a legelőtisztításon munkát vállalni. 1—1 illeték esetén felnőtt férfitól egy na-