Rémiás Tibor szerk.: Torna vármegye és társadalma 18-19. századi források tükrében (Bódvaszilas-Miskolc, 2002)

BÉL MÁTYÁS: Torna vármegye leírása (1730 körül)

Schwendi, Forgách Simont, ezt az igen vitéz férfiút bízta meg azzal, hogy kémlelje ki Bebek szándékait; ő pedig midőn serényen végrehajtotta ezt a feladatot, az előcsapatból szerencsésen elfogott három lovast, akiktől megtudta, hogy Bebek közeledik a gyalogosokkal, hogy a várban helyezze el őket addig is, amíg alkalmatos sereget gyűjtvén, felszabadítja azt az ostrom alól. Hogy tehát át ne törjön, Schwendi megparancsolta az öszszes útnak és a nehezen járható Ösvényeknek is az elfoglalását; s midőn az elmenekülő lovas katonáktól tudomást szerzett erről Bebek György, a dolog reménytelensége miatt panaszkodva visszatért Fülekre. - Eközben a felesége, aki semmit sem tudott a kint történtekről, .ágyúkat irányított az ostromlók hadi műveire és jól irányzott lövésekkel rombolta a sáncokat és az azokon elhelyezett hadi gépezeteket, a katonáknak sem minden elpusztítása nélkül. Akkor Schwendi, hogy az asszony férfias lelkét a megadásról való gondolkodásra indítsa, hol szóban, hol levél útján egyre sürgetőbben intette: törődjék megmenekülésével. Ő azonban így válaszolt: jóllehet csak egy asszony, aki kevéssé jártas a hadi mesterségekben, mégsem annyira elfajzott lelkű, hogy pusztán a szavak vadságától elborzadjon; eltökélte tehát magában, hogy még ha élete bosszulatlan is marad, nem akarja a vár megvédése árán azt oltalmazni és még ha valami drágább is lenne a számára annál, kész feláldozni; cselekedjék csak meg tehát, amit elkezdtek, ő eltökélte, hogy próbára teszi a szerencséjét, bármilyen legyen is az. - Az asszonynak ezen büszke válaszán felbosszankodván, Schwendi közelebb vitte a várhoz az ostromjáratokat, sáncokat húzatott fel és földhányásokat emeltetvén, megkettőzte az ágyútüzet, hogy kiverje ama nem harcra termett fajzatot abból a magas fészekből. „Ámde a várból" - ahogyan Istvánffy írja - „a kisebb és nagyobb ágyúknak, amelyek hatalmas és válogatott tömegét részint az apa, Bebek Ferenc, részint pedig később a fiú, Bebek György gyűjtötte össze nagy szorgalmatossággal, akkora tüze kezdett zúdulni a munkának nekifeszülő császári katonákra, hogy annak hihetetlen ereje szétvetve a földdel és gyeppel megtöltött kasokat, amelyek között az ágyúkat szokták elhelyezni, sőt összetörve magukat az ágyúkat is, senki nem volt képes a sáncokon megmaradni."* Miután erről a veszteségről értesült, Schwendi legottan megparancsolta, hogy emeljenek új és erősebb sáncokat; s amidőn Rudolph Saliceus, a tüzérség parancsnoka szóval is és tettel is ezek felhányatásával foglalatoskodott a paraszti munkások között, egy nagy vasgolyóbissal meglövetvén, rettenetes sebet kapott a csípőjén, amely miatt - bár később az orvosok munkája által kigyógyult belőle - örökre sánta maradt. Ámde ezeket a sáncokat is, amidőn már jó magasra felhányták őket, rögtön szétrombolta a reájuk zúduló golyózápor. Az ostromzár alá vett asszonynak ezen áHhatatossága nagyon felbosszantotta Schwendet. Hogy tehát a munka megfeszített erővel való folytattatása végett közelebb legyen, megparancsolta, hogy vigyék át oda a sátrát, s egyetlen éjszaka kitartó munkájával helyreállítván a sáncokat és erősebb mellvédet építvén eléjük, akkora ágyútüzet zúdított a vár falaira, hogy mindenfelé repedések kezdtek rajtuk támadni. Nem vitték azonban erőtlenebbül a védelem dolgát azok sem, akik az asszonnyal együtt voltak a várban. Folyton tüzelve ugyanis az ágyúkkal, a harmadik és negyedik ostromművet is szétvetették, az ágyúkat pedig teljesen használhatatlanná tették, miután összetörték kerekeiket és tengelyeiket. Feltüzelvén a bosszúságtól és az afölött való haragtól, hogy mekkora gyalázatára lesz, ha egy asszony legyőzi, Schwendi tanácsot tartott Forgách-csal, Ruberóval és a többi tiszttel, s új, tölgygerendákkal fedett építményt emelt, megkettőzte a kasokat: semmit nem mulasztott el tehát, amit a hadi tudomány vagy az iparkodás javasolt. To* A hivatkozást elfelejtette a szerző a jegyzetbe írni. 86