Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

MONDÁK, LEGENDÁK, ÉLMÉNYTÖRTÉNETEK

Ebből szedek ebbe ' nyomba " A szegénynek ez is egy étel! Szólott a nő, a bérctetőn, S szélkét, zajdát a fűbe tőn. A nap már délutánon áll, A bosszús pásztor néz, vár éhen; Most egyet gondol... s hirtelen Az asszonynak eléje megyén... * A bércen kedvére gombázott A pásztorna magánosan; De a sűrű bokorbul im a Szakálas farkas rárohan; Kötényét összevissza tépi, Megkergeti, hajtja, rémíti; Reá szörnyű szemet meresztget: Foga csattog, szakála reszket; Aztán eltűnik... s apásztornő Férjéhez lélekszakadva jő: „Jaj, jaj! az erdőben... csak hallgass... Megtépett a szakálas farkas! " „ Úgy kell! - szólt mérgesen a pásztor, Ne labodázz az erdőn másszor! " Elköltvén egyszerű ebédjét: Almossá lesz a pásztor képe, Hadd alugyék csak egy parányit... ! S fejét hajtá a nő ölébe. Elaludt... s az asszony legottan Elfojtott hangon felsikolt! Mivel foga között férjének, Tépett köténye szála volt! A pásztor zord férfi vala, Sápadt, elzárkózott, hideg; A keresztet távol kerülte, Soh' sem mondott Isten-nevet; A bércre gyakran éjjel ment ki, Kihez? minek? Nem tudta senki! A nő magához térve lassan, Szívében ilyen gondolat van: - Gonosz, mindig irtóztam tőled, De olyat még sem gondolok, Hogy szakálas farkas vagy, s véled Cimborálnak a feketék! Várj, csak várj!... és saját késével, A férj nyakát gégén metszé el. Futott az asszony, és utána Véresen a dühös gonosz; Kergette, míg-nem eljutának Az erdős bérc tájékihoz. Ott eldőlt a pásztor, - s kínjában Összerugdosta, hányta a követ; S a kőrakás a nép regélő Ajkától nyert pásztorhányás nevet. Szakálas farkast attól fogva Nem látott senki a vidéken; Egy van még, az is mély barlangban Láncra van kötözve erősen. S száz esztendő alatt, Csupán egy éjszakán szabad! A mai népmonda és Tompa verse között az eseményt tekintve eltérés nincs. Ez felvethetné azt a gondolatot, hogy vajon nem a Tompa-vers nyomán terjedt-e el a történet? Határozottan nemmel válaszolhatunk. Tompa regéjének bebizonyíthatóan a néphagyomány a forrása. Versényi György írja, hogy Tompa regéinek tárgyait már mint pataki diák gyűjtögette közelebbi s távolabbi ismerősei körében. Diákbarátai, akik szünidőre, ünnepekre hazamentek, hozták neki különböző vidékekről a népmondákat. Tompa levélben is tudakozódott mondák után. A történetek színhelyét is ismerte, azokon megfordult.

35 Balogh Béla Putnok történetében, a múlt század végén, 1894-ben, 40 évvel Tompa költeményének keletkezése után a néphagyomány nyomán közli a szakállas farkas mondáját, és utal arra, hogy Tompának a putnoki monda a forrása: „Volt Putnokon egy gulyás, a ki, ha akarta, farkassá változott. Felesége szokott neki az erdőre ételt hordani, s a mint egyszer viszi, a hegytető bérczén egy szakállas farkas rohan rá a sűrűségből, s szakállát rázva, fogait csikorgatva az asszony ruhájának esik, azt tépni, szaggatni kezdi, a rémült asszony futásnak ered, a farkas mindenütt a nyomában, de végre vagyis teljesen kimerülve a férjéhez ér, ki a labancz düllőben nevén kívül egyéb adat nem maradt róla) hevertette marháit. A férj szemrehányásokkal támadta meg feleségét, hogy olyan sokáig ki nem hozta az ételt, neje pedig megmutogatva összetépett ruháit elmondta, hogy milyen veszedelemben forgott, a mire a férj megszelídült, és elköltve ebédjét, az ülő felesége mellé dűlt s fejét ölébe hajtotta. Az asszony elkezdett hajában kaparászni. A gulyás nem 35 Versényi György: Tompa népies költészetéről. Ethn., XXVII. 1917. 177., Tompa mondafeldolgozásaihoz: Kovács Kálmán: „Mit mond az agg rege". Studia Litteraria, 1963. 69-81.