Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

ADOMÁK, TRÉFÁS TÖRTÉNETEK

- Túrós derelye. - Mi az ára? - érdeklődik György bácsi. - Hét krajcár - válaszol a vendéglős. - Tessék hozni egy tállal - mondta György bácsi, mert úgy értette, hogy hetet adnak egy krajcárért. - Együnk, Gábor öcsém, csupa olcsóság! No, alaposan jóllakott a két testvér. Ment a pincér elszámolni, de nem telt ki a fuvarból a derelye ára. Ott maradt az egyik ló zálogba. Másnap vitték el a derelye árát, hogy a lovat a vendéglős visszaadja. Azóta is emlegetik: Olcsó, mint a Sós György derelyéje. Összeragadt, mint a Jankó bátyó derelyéje Szuhafeji Sárga János, rendes nevén Dombi Já­nos, szegény napszámos ember volt. Egyszer egy özvegyasszony elhívta szőlőt kapálni. Megfrüstökölt otthon a fiával, Mátyással, úgy indultak a szőlőhegy­re. A tarisznyába szalonnát tettek ebédre. De úgy számítottak, hogy tán nem is esznek, mert az özvegy­asszony vacsorára várta őket. Igencsak többször eszükbe jutott, hogy mi finomat főz nekik az asszony. Iparkodtak a munkával, Jankó bátyó noszogatta a fiát: - Szoríccsuk, fiam, hogy meglegyen! Meg is lett estére. Mentek be. Az asszony savanyú bablevest tett az asztalra. De sódar nem volt benne. No, majd a második fogás! Az meg lekváros derelye volt. De igen össze volt tapadva az összes derelye, mind a Jankó bátyó villájára akadt. Mondja a fiának: - Fogd meg csak, Mátyás, húzzuk széjjel. És széthuzigálták az egész tál derelyét. Azóta mondják az asszonyok, ha valami étel ösz­szetapad: Úgy öszszeragadt, mint a Jankó bátyó derelyéje. Kigyön, mint a Jani bora Az 1940-es években nem jó szőlőtermés volt ná­lunk. Rossz időjárás volt. Semmi bevétel nem volt, hát, nem akarta senki se vállalni a szőlőbíróságot. Palkó János kevés tudású ember volt, csak a nevét tudta leírni. De volt szőlője meg sok pallagja, hát, őrá nyomták a szőlőbíróságot. Mikor a gyűlés szétoszlott, mentek hazafelé. Valaki azt mondta: - Te, Jani! Azért fizethetnél, ha már bírónak vá­lasztottunk! - Fizetnék, de nincs nálam pénz! - Nem baj, adnak neked, mint szőlőbírónak hitel­be is. így kért Jani öt liter bort. Dugaszolt bort a boltba. Az nemsokára elfogyott. Mondták neki, hogy kérjen még, mert voltak vagy húszan. - Kérek, de miből gyön ez ki? - kérdezte Jani. - Miből gyön ki? Ne törődj vele, majd kigyön valamiből! így azután megittak összesen tíz liter bort. Más­nap a kocsmáros megtudta, hogy a dugaszolt mérés­ben tíz liter bort ittak. Feljelentette a boltost. Jött az az idézés Janinak is, meg a boltosnak is. Szalad a boltos Janihoz, mondja neki, hogy tagadja meg Palkó bácsi, akkor elengedem a bor árát. Megjelennek a bíróságon. Azt mondja a bíró: - Hogy hívják, kérem? - Palkó Jánosnak, kérem alássan. - Tanúként fogom kihallgatni. Igazat mondjon, mert a hamis tanúzást a törvény bünteti. Mondja, kérem, mennyi bort ittak választáskor a dugaszolt mérésben? - Egy kortyot se, tekintetes bíró uram! - Igaz ez? - Olyan igaz, mint a fényes nap az égen! És Jani megesküdött a tíz liter borért. így jött ki a Jani bora. Azóta mondják olyankor, ha valaminek bizonytalan a kimenetele: Majd kigyön, mint a Jani bora. Vagy, amikor az rendeződött: Kigyött, mint a Jani bora. Hadd zengjen, mint a Miczi éneke! Miczi Nagy Pál Zádorfalván lakott. Szegény em­ber volt. Meghalt a felesége. Ugyanakkor volt egy másik halott is a faluban jómódú, gazdag családnak a halottja. Azt egy órakor temették. Nagy Pálnét meg három órakor. Pali bácsi keserőségébe nyelt néha egy korty szilvóriumot. Amikor megkondult a harang, elment ő is a jógazda halottnak a temetésére. Kitűnően ment az ének, mert sokan voltak. Amikor bevégződött a temetés, indult Miczi Nagy Pál a pappal őhozzá. Már ki volt téve a koporsó az udvarra. Ment a nép, de kevesen voltak. Elkezdték az éneket, de nem jól ment. Amikor a közepe felé éne­kelték a Tebenned bíztunk eleitől fogvát, a 90. zsol­tárt, Miczi Nagy Pál a koporsótól a pap eleibe lépett: - Tiszteletes úr! Hadd zengjék a szegénynek úgy, mint a gazdagnak! Két hetet ült érte a börtönben. Azóta is mondják: Hadd zengjen, mint a Miczi éneke! Régen történt. Meghalt már Miczi Nagy Pál, de még a fia is. Lefele folyik, mint a Ferenc bácsi vize Marcso néni lúgozta a zsákot meg a fonalat. Azu­tán készült vele a patakra. Elküldte az urát, Ferenc bácsit a patakra, nézze meg a vizet, egy helyen kapá­val húzza meg a sankxól, meg rekesszen is, hogy lehessen jól mosni. De Ferenc bácsi betért a kocsmába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom