Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPI TÁPLÁLKOZÁS HÁROM GÖMÖRI VÖLGYBEN

rozó. A két világháború között a tehetősebb gazdák feleségei, az iparosok és a tisztviselők asszonyai nemigen mentek az erdőre, rétre, legelőre, a gazos árokpartra gyűjtögetni, sóskát vagy gyógyfüveket szedegetni, gombát keresgélni. Minden faluban akadt egy-két szegény asszony, akik kívánságra kielégítették ezeknek a tehetősebb családoknak a szükségleteit. Gyakran más faluba is vittek gyógyító vadnövényeket, az étkezéshez felhasználható, vadonban öszszeszedett gyümölcsöt, gombát. Manapság már a piacon értékesítik, házalni kizárólag csak a cigányok szoktak vele. A cigányasszonyoknál a gyűjtögetés egyfajta ideiglenes jövedelemforrást is jelent. Gomba A vadon termő elfogyasztható növények közül a gombák a legjelentősebbek. Vidékeinken tavasztól őszig viszonylag bőségesen megteremnek, és ki is alakult egy gazdag népi gombaismeret. Viszont ennek a kutatása és a tudományos gombaismerettel való összevetése nagyon sok buktatót rejt magában. Egyrészt azért, mert a gombafajokra, fajcsoportokra vonatkozó népi elnevezések tájanként nagyon különböznek egymástól. Nehéz párhuzamba állítani azokat még akkor is, ha két egymással szomszédos területről van szó. Másrészt a tudományos nomenklatúra semmilyen támpontot nem ad a népi elnevezések azonosítására és fordítva, a népi gombanevekből szinte alig lehet következtetni a tudományos növényrendszertanban foglaltakra. így nagyon fontossá vált az alaktani ismeretek és az előfordulás idejének, helyének közlése. A néprajzi leírások általában ezeket a kitételeket tartalmazzák. Ma még ugyanis kevés a komoly, tudományos összevető elemzés, pedig csak ez az út lenne járható egy-egy közösség gombaismeretének felmérésénél és bemutatásánál. Népi gombanevek Az egykori Gömör megye keleti sarkában fekvő Csermosnya völgyének népe elég sok gombafajt ismer. Már 1941-ben megjelent tanulmányában Márkus Mihály tizennégyet meg is említ.

30 A tavasszal elsőnek megjelenő gombát májusi gombának nevezik, amely nem más, mint a Rhodophyllus clypeatus, a magyar nyelvben közismert nevén tövisalja gomba. Jelenleg legelőként hasznosított erdei irtásokon terem bőven. Foltokban bukkan elő csoportosan, azokon a helyeken, ahol termékenyebb a talaj, mint máshol. Általában 15-20 cm félkörös sávban,

31 szorosan egymás után bújnak elő az apró hófehér májusi gombák. Kellemes illatú és ízű, puha törzsű gomba. Megtévesztő, hogy a Csermosnya-völgyi gombászok már alig tesznek különbséget a harmatgomba (Stopharia aeruginosa) és a májusi gomba között, mivel mind a kétfajta gomba ezen a vidéken legelőkön fordul elő.

32 A Csermosnya-völgyiek szintén májusban szedik a fülesgombát. Fehér, magas, vékony lábú gombának tartják, amelynek barna színű, rücskös, hegyes kalapja van. A helyszínen azonosítani egyértelműen nem tudtuk, de feltételezhető, hogy ez a gombafaj a szentgyörgy gomba (Tricholoma Georgi). Ez utóbbi is kicsire nő, vékony törzsén barna terepszínű, horpadásos felületű kalap található. Mindenhol megterem a tölgyesek kivételével. Egész nyáron lehet szedni a bábas

33 vagy másként úrigombát (Boletus appendiculatus). Amíg fiatal, fehér burokban van, amikor kibújik, teljesen megsárgul. Nyári gombaként tartják számon.

34 A tapasztaltabb gyűjtők elvágták a kalapját, és ha a gomba nem változtatta meg a színét, nem színeződött át piszkos kékbe, továbbá nem lett keserű ízű, akkor ehetőnek vélték. A kozákgomba (Boletus rufus) és az őszi lábasgomba (Boletus scaber), vagyis a magyar köznyelvben az édesnyelű tinóru külsőleg egymáshoz hasonló gombafaj. Némi eltérést a kalap színében fedezett fel a nép. A kozákgomba termőteste vörösbarna pikkelyekkel van fedve, míg az őszi lábas gombának „piros a teteje". Viszont szárítva mind a kettő egyformán feketés színűre változik át. A legközismertebb gombafaj a csirkegomba (Chantharellus cibarius), amelyet a magyar botanikusok közönséges rókagombának neveznek. Tojássárga, vaj sárga színű, lefelé vékonyodó törzsű, kemény 29 Gregor Ferenc: Magyar népi gombanevek. Nyelvtud. Ért., 80. sz. 1973. 1-55. 30 Márkus i. m. 174. 31 Ezt a félkört a helybeliek karingónak vagy másképp ökörhúgyozásnak nevezik. 32 Márkus i. m. 173-174. 33 Zsúpos i. m. 41. 34 Jávorka Sándor-Soó Rezső (összeállította): A magyar növényvilág kézikönyve. I—II. Budapest, 1951. 30.