Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

NÉPRAJZ BARTHOLOMAEIDES MONOGRÁFIÁJÁBAN

községnek. A falvak ezt a jogot maguknak a földesuraktól vásárolták meg. A mészárosok céhekbe tömörültek elsősorban a városokban. Az inasok a mesterséget három évig tanulták, majd mint mesterlegények vándoroltak. Az alkalmasság bizonyítása után „feldíszített, pompás" ökör levágásával a céhbe nagy ceremóniával felvették. A tímárok hasonlóképpen céhes szervezetben működtek. Gömörben 1801-ben Rimaszombat kivételével 207 tímármester volt. Ez jól mutatja ennek a mesterségnek a jelentőségét és azt is, hogy jelentős volt az állatállomány, amely a nyersanyagot szolgáltatta. Jelentős volt a csizmadiamesterség is. A városi csizmadiák céhekbe tömörültek. Figyelemre méltó, hogy a „házi" nyersanyag mellett megjelent a „cordovanumnak" nevezett „külföldi" is, amit Pestről és Debrecenből szereztek be. Úgyszintén érdekes, hogy a sarukészítők németek voltak, és suszteroknak nevezték őket. A juhtenyésztésre épültek a gyapjúfonó üzemek. Jelentős számú egyéni gyapjúfonó is működött és a parasztok is szőttek saját szükségleteikre gyapjút. A növényi anyagot felhasználó mesterségek közül első helyen szerepel a lenszövés. A 18-19. század fordulóján Bartholomaeides szerint az egész megye lakossága foglalkozott lenszövéssel, bár - amint megjegyzi - főleg elsősorban a szlovákok és a németek körében általános. A len- és a kenderföldeket gondosan művelték. Nagy figyelmet fordítottak a föld előkészítésére, a trágyázásra, többszörös szántásra stb. Ezeket a munkákat a férfiak végzik, de a gyomlálástól kezdve a fonásig az összes többi munka női feladat. A szövésben a férfiak is részt vettek. A lenvásznat a házi szükségleten kívül eladták. Rendkívül érdekes, hogy a vásárlók rácok voltak, akik évről évre megjelentek és felvásárolták a megszőtt vásznat. Ipartörténeti szempontból figyelemre méltó adatokat olvashatunk a gömöri papírmalmokról. A megyében nyolc papírmalom működött. A termékeket Gömörön kívül Tokajba, Debrecenbe, Nagyváradra és Pestre szállították az ottani „áruló házakba". A lakosság jelentős része foglalkozott fuvarozással és szekerezéssel. A megyén kívüli áruszállítás igen intenzív volt. Különféle termékeket szállította, mint pl. zsindelyt, deszkát, fazekat, ládát, szekrényt, vasat stb. A fuvarosok az árucikkekkel elmentek Bécsig, Debrecenig, Nagyváradig, Pestig. Visszafelé gabonát, szalonnát, bort, köleskását szállítottak. Bartholomaeides hangsúlyozza, hogy Gömör alsó és felső részei (a szlovák- és a magyarlakta területek) között minden tekintetben, így a kereskedésben is nagy az eltérés. A felsőbb járásokból az árucikkeket, az ottani termeivényeket az alsóbb területekre vitték eladásra. Ezek között első helyen szerepeltek a vasáruk, a tímárok, csizmadiák, lenkészítők, szabók, süvegesek és gyolcsosok munkái. A Garam mentiek zsindelyeket, deszkákat, ládákat, fazekas termékeket szállítottak az alsóbb (magyar) járásokba. A mezei termékek között a lencse, a lukovai vereshagyma és a klenóci mák szerepelt. A megye alsóbb területeiről a hegyvidékre (magyarok a szlovákokhoz) gabonát, dohányt, babféléket, gyümölcsöt és bort szállítottak. Az alsóbb részekről vitték az igavonásra és a levágásra szánt marhákat. A magyarok főleg a rimaszombati, rozsnyói és a jolsvai piacokon vásároltak, jelentek meg áruikkal. Híresek voltak a jolsvai és rimaszombati éves vásárok, amikre „külföldiek" (= más megyebeliek) is eljártak. A kereskedelemmel kapcsolatban a szerző tanulságos megállapításokat tesz Gömör az alsóbb és a felsőbb (síksági, hegyvidéki, magyar és szlovák) területeket illetően. A felsőbb részekre az ipari, kisipari, mesterségbeli termékek, az alsó területekre a mezőgazdasági termeivények voltak a jellemzőek. A kettő kiegészítette egymást, részint a piacozás, vásározás útján szerezte be a szükségletét. Az ún. külső kereskedelemnek is nagy volt a szerepe. A nagyobb városokban (Rozsnyó, Rimaszombat, Jolsva) számos olyan kereskedő működött, aki árucikkeit Pestről, Pozsonyból és Bécsből hozatta. A vassal kereskedők az áruikat távolabbi területekre szállították. Lejártak az alföldi területekre, ahonnan gabonát, szalonnát szállítottak vissza. Szállítottak agyagedényeket, faedényeket, faeszközöket, fazsindelyt, hordókat, favedreket, gyapjú-, bőr-, lenvászon-készítményeket stb. és élelemre cserélték. A gömörieknek több városban voltak árulerakó helyei, így pl. Pesten és Debrecenben. A kézművesárukat szállították ezenkívül Tokajba, Nyíregyházára, a hajdú városokba, Nagyváradra, Bécsbe, Szegedre, Kecskemétre, a borsodi, hevesi városokba és észak felé a Szepességbe. A megyén kívüli területekről, a szomszédos és távolabbi megyékből, különösképpen az Alföldről Gömörbe szállítottak különféle állatokat, lovakat, ökröket, teheneket, juhokat, hízott disznókat, különböző termeivényeket, búzát, tönkölyt stb., valamint szalonnát, bort, dohányt és mesterségekhez szükséges anyagokat is. Bartholomaeides megállapítása szerint Gömörbe sokkal több idegen árut visznek, mint amennyit onnan más területekre