Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
EGY VERSELŐ FÖLDMŰVES: DOMBY LAJOS
versírás számukra szinte „foglalkozássá", élethivatássá vált. Hasonlóan egy kiemelkedő földműves költőt mutat be Janó Ákos a kiskunhalasi Gózon István személyében. Rámutat arra, hogy a századfordulón számos parasztköltő élt Kiskunhalason, mint pl. Egyed Izsák János, Kiss Illés Imre, Vass Imre, Bacsó László és mások. A földműves költők egymástól nem álltak elszigetelten. Szinte hihetetlenül hangzik: valóságos irodalmi kört alkottak. Összejöveteleket tartottak, ahol közösen beszélték meg a város és az ország dolga mellett saját alkotásaikat. írásaikat egymás előtt felolvasták, megbírálták és javították. Egymásnak verses leveleket is írogattak. Verseik eljutottak a közösség többi tagjához is. Igen gyakran maguk olvasták fel költeményeiket lakodalmak, keresztelők, vagy más közösségi együttlét alkalmával. 2 Felvetődik az a gondolat, hogy a népi verselők dalai, nótái ezen az úton bekerülhettek a népköltészet alkotásai közé. A szerzőség, az átadás, átvétel kérdéseinek a vizsgálata a népi verselőkön keresztül a népköltészet kutatói számára igen hasznos eredményhez vezetne. Néprajzi szempontból tanulságos elemzést nyújt Erdész Sándor egy tiszavasvári népi verselő, Magyar József munkásságáról. 21 Figyelemre méltó a Csiszár Árpád által bemutatott két parasztköltő, Gergely Menyhért és Szabó János, akik az eseményeket átélő ember valósághoz ragaszkodó hűségével és hitelességével írták meg az első világháború verses krónikáját. 22 Az utóbbi egy-két évtizedben a folklór kutatói közül többen irányították figyelmüket a parasztverselőkkel (s a prózaíró földművesekkel) kapcsolatos tudományos kérdésekre. A már említetteken kívül Katona Imre foglalkozott behatóbban a népi verselő folklorisztikai szerepével. Külön tanulmányt szentel a rigmusmondó és versíró kubikusoknak. A kubikus versírók is népi költők, csakhogy ahogy ezt Katona Imre mondja -, amíg a paraszti alkotások nyomtalanul eltűntek, a kubikusköltészet fejlettebb fokon bekerült a munkásmozgalom történetébe. 23 Kétségtelenül sok igazság rejlik Katona Imre állításában, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy számos népdal és népballada szerzője parasztköltő volt. Alkotásaik a néphagyományban élnek tovább; személyük az ismeretlenség homályában maradt, s csak ritkán őrződött meg egy-egy népdal, ballada szerzőjének a neve, mint pl. a Vikár Béla által felfedezett Új Péternek, a Szűcs Marcsa ballada szerzőjének. 24 Vizsgálataink során felvetettük azt a kérdést, hogy ki tekinthető népi költőnek? Idevonatkozóan visszautalunk a Népköltészet és irodalom népi kéziratos könyvekben című fejezetének Népi verselők, parasztköltők... alfejezetére, amelyben a definiálással kapcsolatos fejtegetéseinket foglaltuk össze. 25 Kiindulási alapként a népi költők és a műköltők közötti különbségeket kell tekintetbe venni, mint ahogy tették azt a népköltészet és a müköltészet közötti különbség felfedésekor is. A kérdés bonyolult, szövevényes. Megválaszolásához számos népi költővel, parasztverselővel kell megismerkednünk. Ismernünk kell életüket, alkotásaikat. Általános érvényű megállapításokat csak azután tudunk tenni. Ezért szükséges, hogy minél több népi költőről, verselő földművesről kapjunk elemzést. Különösen figyelemre méltó a közösséghez való viszonyuk. Nem kétséges, hogy a népi költőt a falu társadalmi közösségének szabályai egy bizonyos keretben tartják, amely keretben a közösség többi tagjához, életformájához és hagyományához igazodik. A versírással a közösségének kultúrájából nem szakad ki, s mindaddig nem is emelkedhet ki, amíg kultúrája azonos a közösségével és amíg a népi költő műveltsége át nem csap minőségi változással egy más szellemi szintbe. A népi verselőnek a közösséggel való szoros kapcsolatából következik, hogy szemlélete tekintetében megmarad azon a fokon, amelyen a hagyományos népi kultúra, a népköltészeti alkotások állanak. Mind magatartása, mind költészete ahhoz a hagyományhoz igazodik; emlékeztetve itt Ortutay Gyula szavaira, amelyek szerint „a nép kis, paraszti közösségeiben éppúgy működik a költői teremtő egyéniség, mint az irodalomban, csakhogy névtelenül, szerény ismeretlenségben, alázatosan elfogadva a közösség addigi költészeti kincsét, kis, apró változtatásokkal gazdagítva, szé19 Takács Lajos: Népi verselők, hírversírók. Ethn., LXII. 1951. 1-47. 20 Janó Ákos (szerk.): Mint én, földmíves költő... Budapest, 1959. Gózon Istvánról először Szalay István emlékezett meg A puszta balladája című kötetében (Budapest, 1943. 148-154, 180-189.). Gózon Istvánra többször hivatkozik Nagy-Czirok László: Pásztoréieta Kiskunságon c. könyvében (Budapest, 1959). 21 Erdész Sándor: Egy népi verselő Tisza vasváriból. A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, II. 1959. 149-165. 22 Csiszár Árpád: Két szabolcs-szatmári parasztköltő, In: A vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Állami Általános Gimnázium Évkönyve, 1962-63 (Szerk.: Joó Károly). Mátészalka, 1964. 42-66. 23 Katona Imre: Rigmusmondó és versíró kubikusok. Ethn., LXXI. 1960. 552-556. 24 Vikár Béla: A „Szűcs Marcsa" balladáról. Ethn., XVI. 1905. 271 kk,: Balladaíró népi individuumokról tesz említést: Kögl J. Szeverin: Mosón megyei népi kéziratos énekeskönyvek. Budapest, 1941. 80.; Ujváry Zoltán: Gömöri népdalok és népballadák. Miskolc, 1977. 84, 104, 121. 25 L. Ujváry Zoltán: Népi kéziratos verseskönyveink. Műveltség és Hagyomány, I-II. 1960. 127 kk.
