Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK

KENGYELFUTÓ: Ez a ház az, melyet mi most megtisztelünk, De úgy, ha tőletek engedelmet nyerünk. Nem mulathatjuk el é tiszteletetek, Amelyet érdemel becses személyetek. Esztendőben teszünk egy ily tiszteletet, Vegyétek kedvesen hát ezt a sereget, Ha célunkat mi most itten elérhetjük, Úgy szívességetek gyakran emlegetjük. Bízván hát: hozzátok egybe most beszállunk, S végezvén dolgunkat, azzal odébbállunk. Jöjjetek társaim! kész az engedelem, Előre kikértem, már jöhettek velem. Gergélyi nóta ezen a helyen. De mit töröm a fejemet. 1. Ebrudalónk a telet, már többé hideg szelet nem érezünk, Lész ezután minékünk hív oktató Mesterünk jó Vezérünk, Ez újít meg, ez tölti be víg örömmel Szívünk, lelkünk; s ez váltja fel a bút kedvvel. 2. A mosolygó völgyeken termett színes réteken, s egyebeken A szíveket bájoló szerelmet ábrázoló kikericseken Az öröm és a vigasság kedv, s barátság, Úgy látszik, hogy egymás között atyafiság. GENERÁLIS: Legelöl én szólok, mert Generál vagyok, Az ármádiánál és dolgaim nagyok, Magam után hagyok vitézségnek jelét Jól megszoktam fogni kardomnak a nyelét. Vitéz katonáim kik sokan voltának, A törökkel franccal hogy hadakoztanak, Mellőlem nagyrészint mind elhullatlanak, Amint láthatjátok igen megfogytanak. BRIGÁDÉR GEN.: Ezen kevés néppel a harcra kiállni Nem is bátorságos valamit próbálni, Hát egyet gondoltunk, s indultunk járkálni, Házról házrajárván katonát cirkálni. Ha van oly fiatok közinkbe adjátok, Kucikba heverni kérlek ne hagyjátok. Kevés idő múlva mondom meglátjátok, S hogy emberré tesszük megtapasztal játok. ÓBESTER: A Generál után második tisztséget, Én bírom s viselem az óbesterséget, Oka, mert tanultam egy kis mesterséget, Azonban mutattam sokszor vitézséget. Ha hát fiatoknak javát kívánjátok, Boldogságát látni hamar akarjátok, A katonaságtól el ne dugdossátok, Hanem seregünkbe ezennel adjátok. ÓB. ADJUTÁNS: Nosza hát jó öcsém csapj fel a markomba, Semmit ne félj, hiszen nem fognak járomba, Sem követ nem viszünk vágni a malomba, Hanem oskolába, friss lakodalomba. OBES LAJDINÁND: Obeslajdinándnak neveznek engemet, A harmadik rangba tartom a helyemet. Oldalamon hordom cifra fegyveremet, Nem töri a kapa, kasza tenyeremet. OBERLAJDINÁND: Jöszte te is öcsém közénk katonának, Ne szoktasd a tested kínos roboténak, Tavaszi munkának, kaszának, kapának, Állj bé tehát frissen császár madarának. MAJOR: Kurta farkú szürke szép paripán járok, De a majorságnál még nagyobbat várok. Jöjj közelebb öcsém, nincsen itten árok, Add bé a kezedet amelyet én várok. FŐKAPITÁNY: Mihelyt a lénungot, a hópénzt felvettem, Csakhamar svadronyos kapitánnyá lettem. Hogy katona lettem én azt meg nem bánom, Sőt minden legénynek bátran komendálom. ÁLKAPITÁNY: Úgy van pajtás! nem szólsz tréfát hazugságot, Én is hogy kedveltem a katonaságot, Beálltam, nyertem is már kapitányságot. Aki nékem felcsap, kap az uraságot. FŐHADNAGY: Ober hadnagy vagyok, lénungul rénesem, Mindennap előttem hever a bélesem, Éh-hassal a napot én soha sem lesem, Eszem, iszom vígan; vérhasba nem esem. ALHADNAGY: Ilyen boldogságba él nálunk a hadnagy, Bort iszik, friss véri posog és meg nem fagy. (Ezt a sort így is mondhatják: Kit a bor, pecsenye és kalács el nem hagy.) Becsületi vagyon mindenek előtt nagy, Jöjj a boldogságra öcsém, ha legény vagy. X ELSŐ MÓRIÓ: Legény vagyok biz én s minden nemzetségem; Ki meri rontani az én legénységem. Én vagyok a világ hetedik csudája, Akire én ütök csak békével állja. X Ki meri kérdezni, hogy hol születtettem, Akárhol, ugyé hogy nem kromplin teleltem. Nem fog ebben engem sem átok, sem törvény,