Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK
Egy avagy két vitéz réklutát kaphassunk. Kérem szeretettel most kigyelmeteket, Engedjék bejönni ezen vitézeket. Fogadom a falu seprő bajuszomra, És ezen pántlikás cifra kalapomra, Hogy seregünk nem fog semmit olyat tenni, Ami jó gazdánknak kárára fog lenni. Vitézek! na jertek befelé csendesen, Mivel ezen házba fogadnak szívesen. ÓBESTER: Mi a nagy Apolló ármádiájának Vitézei vagyunk nemes táborának, Amely regementbe lenni katonának, Ki-ki esmérheti nagy boldogságának, Ez az a regement, melyben a bölcsesség Lakik és virágzik az igaz kegyesség, Melyben az igazság és az egyenesség Után kerestetik az örök idvesség. KAPITÁNY: Aki soha nem járt még az oskolába, Az a tudatlanság szomorú álmába Szendereg: az élők ezen világába, Csak úgy tapogat mint egy setét kriptába. HADNAGY: Úgy vagyon hiszen a példabeszéd mondja, Tudomány nélkül az ember más bolondja, Semmit sem ér a pénz, semmit a gazdag kincs, Ha mind azok mellett semmi tudomány nincs, Micsoda nagy kín az, hogy már notóriust Kell hívni, hogy nézzen körül egy contractust. Vagy ha a vásárba elhajt egy tehenet, Már el kell hívni egy esmerős emberei, Hogy nézze a bankót, melyet marhájáért Adtak a vásárba elhajtott barmáért. Vagy hogy kukoricán, borsón avagy babon Veti fel, hány forint jött eladott zabon. Én inkább odadnám minden jószágomat, Mint ezt a parányi kis tudományomat. OSKOLÁT ELHAGYOTT FIÚ: Jól mondod barátom! ha meg nem szólnálak, Igaz mondásodért most megcsókolnálak, A világon igen bölcsnek mondanálak, Ha tudnám, hogy téged meg nem pirítnálak. Én is jártam egykor az oskola mellett, Mikor a tehenünk tarka csikót ellett, De hogy az iszodnak sokat tűrni kellett, Az oskola idő csakhamar kitellett. Oh! mely bolond voltam, készebb voltam sírni, Készebb az ökröt a mezőre kisírni, Készebb az ekével egy nap földet nyírni, Mint az oskolába csak egy sort is írni. MÁS ILYEN FIÚ: Barátom! ne verj új késeket lelkembe, Mert szívem megreped keserűségembe. Midőn meggondolom, hogy édesatyámat, És az a hűséges szerelmes anyámat Mennyire gyötröttem, mennyire kínoztam, És tán végre ráfok még halált is hoztam. Ok engem mindennap magok felkísírtek Az oskolába, de még haza sem értek Már akkor elszöktem, s a lóhoz szaladtam, Ekképpen tudatlan, s ostoba maradtam, Már most minden napon siratom esetem, De késő; örökre keserves életem! STRÁSAMESTER: Ládd barátom Miska! minthogy én tanulok, Mindennap az öröm által megújulok, Tudom azt, hogy búmba meg nem bolondulok, Búsuljon aki tud, hozzá nembúsálok. Nóta Vígan élem világom, míg virít ifjúságom, Eszem, iszom, vigadok, a búnak utat adok. Búmba tudom soha meg nem bolondulok, Búsuljon aki tud, hozzá nem búsálok: TÁNCMESTER: Hó, megállj, hiszen én vagyok táncmesteriek, Hát táncolni nálam nélkül hogy is mertek. ALHADNAGY: No, mit bámulsz mint a borjú a kapura, Ládd a tanulónak élete ily fura, Csupa paradicsom annak az élete, Kellemetes minden holnapja és hete, Míg mások baromi módon izzadoznak, Ok az oskolába vígan mulatoznak. Szerdán, s szombaton vagy öt tojáskőt hoznak A rectornak; osztón estig játszadoznak. FŐKÁPLÁR: Ily boldog a híres Pallós katonája, Aki zászlójának esküszik alája. Nappal teli van az oldaltarisznyája, Este készen várja otthon vacsorája. FRAJTER KÁPLÁR: Nosza tehát Jancsi, hagyd el a szaphádat, Hagyd el az agyagos residenciádat. Szedjed új szűrödet, könyvedet, sipkádat, Vedd fel oldaladra vászon tarisznyádat. OBERLAJDINÁND: Jere pajtás! csapj fel e szűz tenyerembe, Hagyd el a kucikot állj regementembe. Fogadom tenéked ím becsületemre, És ezen kezembe lévő fegyveremre, Hogy köztűnk oly boldog életet fogsz élni, Amilyet a szaphán sose fogsz szemlélni. Pajtás! ismét hívlak vágj fel a markomba, Hadd írjam be neved az új lajstromba, A gyönyörűséges piros szín tentával, És e sas faluból készített pennával. Kis MUSA: Lám én a rögek közt csaknem eltévedtem,
