Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)
JELES NAPOK, DRAMATIKUS JÁTÉKOK
Nóta Jankó bácsi, Pesta bácsi, Hej, hozzon csak egy pár pint bort ki. Ha a lyukas hídon lelek, Hej, pénzt akkor majd kifizetem. De víg nékem az életem, Hej, nem bánom katonaságom, Búsuljon hát ki akarja, Hej, de hiszen én nem búsulok. TÁNCMESTER: Hó megállj, hiszen én vagyok táncmesterek, Hát táncolni nálam nélkül hogy is mertek. HADNAGY: No mit bámulsz mint a borjú a kapura. Ládd a tanulónak élete ily fura. Csupa paradicsom annak az élete, Kellemetes minden holnapja és hete. Míg mások baromi módon izzadoznak, Ok az oskolába vígan mulatoznak. Szerdán, szombaton vagy öt tojáskőt hoznak A rectornak, osztás estig játszadoznak. A szorgalmatosnak vivát kiáltatik, Mejjére ragyogó csillag akasztatik. Ekképp felcifrázva haza bocsáttatik, Szorgalmatossága így jutalmaztatik. KÖZKATONA: De hát még majd nyárba nagy sebbel és lobbal, Pántlikás zászlóval és kutyabőrös dobbal Kimegyünk a pástra és ottan danolunk, Játszunk, kiabálunk, ugrálunk; táncolunk, Lobogó zászlónkra koszorút csinálunk, És ekképp pompával haza is sétálunk. FŐ KÁPLÁR: Ily boldog a híres Pallás katonája, Aki zászlójának esküszik alája. Nappal tele van az oldaltarisznyája, Estve készen várja otthon vacsorája. Nosza tehát Palkó hagyd el a szaphádat, Hagyd el ez agyagos residenciádat. Szedjed új szűrödet, könyvedet, sipkádat, Vedd fel oldaladra vászon tarisznyádat. KAPITÁNY: Jere pajtás! csapj fel a szűz tenyerembe, Hagyd el kucikot, állj regementembe, Fogadom tenéked ím becsületemre, És ezen ragyogó érdem címeremre, Hogy köztünk oly boldog életet fogsz élni, Amilyet a szaphán sose fogsz szemlélni. Jere tehát pajtás, csapj fel a markomba, Hadd írjam fel neved az új lajstromba, A gyönyörűséges piros szín tentával, És a sas taluból készített pennával. HADNAGY: Jere Pajtás! ne félj, állj bé katonának, Jól van nálunk dolga az új réklutának, Mivel ha ő magát vitézül viseli, Generálunk őtet tisztségre emeli. Majd ily szép csillagot akasztunk mejjedre, S pántlikás kalapot teszünk a fejedre. Instálom egyszersmind most kigyelmeteket, Ne hagyják heverni ezen vitézeket, Még őbelőle oly katona fog válni, Hogy azt még magok is fogják ám csudálni. Engedjék hát kérem, hogy csak hevenyébe, írhassam be nevét seregünk könyvébe. EGY KIS LEGÉNY: Lám én a rögök közt csaknem eltévedtem, Mikor e seregbe katonává lettem. Mégis most már milyen derék legény vagyok, Hogy a fűtött kályha mellett meg se fagyok. MÁS KIS LEGÉNY: Oh hipogya! minek hánykódol szüntelen, Mint a pótrás malac garasos kőtelén. Én vagyok a legény, fickót nem találok. Még négy hete sincs hogy katonának csaptam, Mégis a csillagot már hatszor elkaptam. KÖZLEGÉNY: Oh hamu Pepejkék! Ugyan mit locsogtok, Mint a százesztendős varjú úgy krákogtok. Ugy-é hadnagy uram! én vagyok a legény? HADNAGY: Te bizony, mégpedig, mint egy ma sült lepény. FRAJTER: De nincs is ilyen hét puszta vármegyébe, Úgy tartják azt nálunk a Rima mentébe, Mert nincs olyan betű a nagy Ábécébe, Melyet már én most ne elmernék széltébe. S aki ezt nem hiszi, szabad megpróbálni, Ha nem tudom, szabad jól hátba buftálni. NÉMET KATONA: Mék annak csak kettő esztendő elteié, Hot én e rekiment mek állottam bele, Én engemet mindek derék mekviseltem, Utt hot már most kályha mek fűtő meklettem Ettik nem sok baja volt a korbácsodra, Hanem teknap nyolcat fértek az iszodra. SlDÓ: Nintsen é valami nyúlpör, tehenpör, Vagy valami rossz bunda eladó? RÉKLUTA: Jaj ! jaj ! jaj ! Vitézek ugyan mit csináltok, Csúfra most mindjárt a gatyámba kakálok. Itt egy sidó: hova bújjak ijedtembe? MÁS RÉKLUTA: Ha félsz, tehát jere bújj az ületembe. LAJTMÁN: Jöjjön bé Árendás, hol vagyon lakása? Mi dologba történt itt megfordulása?