Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Növelje az Isten életednek fáját, A sors viharai soha meg ne rázzák. Derda Jolán mostan az Isten teveled, Kedves jó férjeddel s kis gyerekeddel, Gondja legyen mindig az egeknek rátok, Sosem legyen a sors mostoha hozzátok. De a nyitott sírnál egy percig még várok, Kedves kis Lacikám tehozzád így szólok, Legyen Isten kegyes mindenkor tehozzád, Ne hervassza bánat soha a kis orcád. Özvegy Galkó Pálné kedves keresztanyám, Te is vedd a búcsúm tőlem a gyászpompán, Özvegy életedet a jó Isten áldja Legyen szívednek sok igaz boldogsága. Bérma keresztlányom az Isten veletek, Az Isten áldását ti reátok kérem, Boldogan éljetek a családotokkal, Legyetek megáldva minden földi jóval. Keresztgyermekeim tőletek is válok, Minden számadásra Isten elé állok. Ami jó elhangzott kihűlt ajkaimról, Fogadjátok ti is végső búcsúzásul. A rózsa füzérnek összes hangjaitól, Máma végső búcsút veszek mindnyájatoktól. Foglaljanak engem nála imáiban, így kísérjenek el utolsó utamra. Összes rokonaim, összes ismerősim Szomszédaim s végbúcsúm hallgató vendégim A jó Isten legyen mindjártokkal most már Vigyetek ki oda, hol a nyitott sír vár. Most már hozzád térek szerelmes Krisztusom, Ne hagyd el szolgálód a nagy végső úton. Adjon sírban békét tört, porladó testemnek És adj mennyben üdvöt én bűnös lelkemnek. Ámen. Tóth Margit felett Deresk, 1968. X. 17-én. Dallam: Jézus az én reményem... Itt van egy bús ravatal, rajta egy hü kebel, Feltör ajkunkra ajaj, mert indul messze el. 55 éves korában jött a szörnyű halál, S most zokogásunk között a hideg sírba száll. Egy pár nappal ezelőtt közöttünk járkáltál, De letört a betegség, győzött a zord halál. Hiába vittünk a kórházba is téged, Az orvosi tudomány már nem segített. Mély fájdalommal állunk körül tégedet, Vissza hiába várunk testedbe életet. Emésztő kín és bánat ömlik könnyünkben szét, A lelkünk sír utánad, hogy távozol innét. Hihetetlenül rázza koporsód búnk keze, Álomra van csak zárva szemednek szép ege. De hasztalan kísérlet, nem szólsz szavunkra te, Lelked már a mennyé lett, rajtunk a sors keze. Kétségbe esve veszünk magunkra szörnyű gyászt, Óh, mert lásd, árvák lennünk, reánk már ki vigyáz, Ki mondja már, szeretett férjem, gyermekeim, Az életnek ki ment meg a bánat éjjein. Nem is tudjuk szavakban kimondani bajunk, Könnyünk ömlik patakban, eget ráz sóhajunk. Anyák közt legjobb anya, hitvesnek példa képe, A jóságnak angyala lett szívünknek veszte. Mégis, szűnjék könnyetek, kik úgy zokogtok itt, Szerelmem egy csillagon kibontja fényeit. Én úgy vigyázok rátok, ha éj borul le majd, Az úton, ahol jártok, hol ajkatok sóhajt. Nyugodjatok meg tehát az égi végzeten, Hisz a lét keserveit többé nem szenvedem, De mielőtt kedveseim, a sírba elmegyek, Egyenkint most tőletek végső búcsút veszek. Búcsúmnak első szavát lelkiatyám vegye, Ki most engem elkísér örök pihenőre. Köszönöm fáradságát, szálljon áldás reá, Imádkozzon lelkemért, hogy nyerjek égi bért. Derda János, jó férjem, itt hagyom szívedet, Amely szeretetével énvelem szenvedett. Áldja meg az Isten hűséges szívedet, Ajkam búcsúcsókot ad a sír előtt neked. Jolán, kedves leányom és kedves családod, Uj Pál kedves férjeddel az Isten megáldjon, Itt maradtok árván, búbánatos szívvel, Ég veled és nyugodj meg az égi végzeten. János, kedves jó fiam, az Isten megáldjon, Nem láthatod már többé édes jó anyádat, Míg más anyját csókolja, néked könnyezni kell, Oh, mert nem lesz csak pora az anyai szívnek. Most pedig Tóth Hermina, édes kedves anyám,