Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Ezt követően a menyasszony szószólója engedélyt adott a vőlegény vőfélyének, hogy bemehessen a menyasszonyért a kamrába vagy a szomszéd házba, ahol már felöltözve várt az esküvőre. Menyasszony-búcsúztató A hitre kiadott menyasszonyt a vőfély a szoba közepére az asztal elé vezette. Mellette félkörben áll­tak a szülők, a násznagy (szószóló), a menyasszony testvérei és barátai. A vőfély a fokosával a mester­gerendát megkopogtatta, csendet kért és a következőket mondta: Lakodalmi sereg, kik ide gyűltetek, Az én beszédemre rá figyelmezzetek. Isten szent fölsége mit adott érnetek, Ezekről szólok most, rám figyelmezzetek. Ádámot az Isten mikor teremtette, A páros életet még akkor szerette. Egy oldalbordáját Ádámét kivette, Ebből Évát mellé készítette. Menyasszony asszonyom add ide a kezed Most kezdődik neked a páros életed. Bánatos könnyeid, ha kihullajtottad, Mutasd meg kedvedet, ez lesz férjed urad. Kedves szülő anyám már tehozzád térek, Míg én a szent hitre tőled el nem érek, Áldást Istenemtől én tereád kérek, Akit én szívemből szüntelen dicsérek. Kedves dajkám voltál a jóra intettél, A rossztól megóvtál, idáig neveltél, Mint anya lányával velem cselekedtél, Szárnyaim nevelted, arra eleresztél. Kedves testvéreim álljatok elembe, Mert keserves könnyek áradnak szemembe. Elválok tőletek, elhagylak titeket, Más családba megyek, de maradok testvértek. Elviszünk templomba, szent hitre tégedet, Csókold meg hát mostan a jó szülőidet. Mondom én helyetted égnek már fáklyáim, Szűzi koszorúmba vannak virágaim. Kedves édes atyám neked szólok mostan, Köszönöm ezerszer azt a sokat jókat, Ezerszer mutattad hozzám szereteted Ennek a legénynek neveltél engemet. Kedves rokonaim, kedves lánybarátim, Hozzátok is szól most az én búcsúzásim, Kik itt jelen vagytok, az Isten áldjon meg, Boldogan éljetek egész éltetekben. Most már kísérjetek az Isten házába, Isten oltárához, hol őt leborulva Férjhez menetelemre adja szent áldását, Házas életemre tartós boldogságát. A búcsúztató alatt a menyasszony szemét törölgette és az édesanyja is rendszerint a leányával együtt sírt. A szöveg elhangzása után a vőfély intett a muzsikusoknak, akik marsindulót kezdtek játszani. Az esküvői menet Az indulás előtt a vőfély a szószóló (násznagy) elé állt és jelentette, hogy készen állnak az esküvőre menetelre: Szószóló uram jelentem magának, Eljött már az óra az indulásra, Induljunk el az Isten nevében, Nehéz utunkon vezéreljen Isten. Először a völegényes ház csapata állt össze, mivel onnan indult el a násznép a menyasszonyért. A menyasszony vendégei az ő házában (udvarában) várakoztak. A völegényes menet a menyasszonyos ház előtt megállt. A násznép megvárta, amíg a menyasszonyt a búcsúztató után kivitték az udvarra, illetőleg a ház elé. Mögötte felsorakoztak az ő vendégei. Elöl haladt a menyasszony csapata, ezt követte a vőlegényé. A vőfély halad a menet élén, a menyasszony fiútestvérével vagy rokon legénnyel, a vőlegény leány­testvérével, rokon leánnyal, mindkét esetben a társ a két fél rokonságából is lehet. Őket követték a

Next

/
Oldalképek
Tartalom