Ujváry Zoltán: Gömöri magyar néphagyományok (Miskolc, 2002)

AZ EMBERÉLET FORDULÓINAK SZOKÁSAI LÉVÁRTON ÉS DERESKEN

Keresztszülők, komaság A gyermeknek általában egy pár keresztszülője volt: keresztapa és keresztanya. Keresztszülőnek jó barátot, barátnőt hívtak meg. Újabban a rokonok közül is választanak keresztszülőt. Erre régebben csak egészen ritkán került sor. A komasággal új rokoni kapcsolat jött létre, aminek nagy szerepe volt nemcsak a szülők, hanem a gyermek életében is. Mindenki a „maga fajtájából" hívott keresztszülőket. Ez azt jelenti, hogy a gazda gazdát, a zsellér zsellért, a cseléd cselédet stb. Tanítót, jegyzőt vagy más értelmiségi személyt még akkor sem fogadtak keresztszülőnek, ha az maga ajánlkozott. A koma kiválasztására és felkérésére jóval a születés előtt sor került. Előfordult, hogy az ifjú pár még nem volt házas, a legény még csak udvarolt a leánynak, de már szóba került, hogy majd kit szeretnének komának. Megtörtént, hogy baráti együttlétkor, vagy katonaságnál a legény szóba hozta a barátjának, meghívja komának, ha elvállalja. Amikor közeledett a szülés ideje, az apa elment a jelöltekhez és megkérte őket a tisztség elvállalására. A keresztapa és a keresztanya nem volt minden esetben házaspár, s így külön-külön mindkettőt meghívta. A szülés utáni nap az apa a felkérést megismételte. Ekkor ünnepi ruhába öltözött, vele ment az édesapja, édesanyja, olykor a bába is. Megállapodtak a keresztelés napjában. A keresztszülő-jelöltek megkínálták őket itallal, s mivel a látogatás váratlanul történt, hiszen nem lehetett előre tudni, melyik nap következik be a szülés - kalácsot vagy egyebet nem készítettek -, ezért kenyeret és szalonnát tettek az asztalra. A szülők és a keresztszülők így szólították egymást: koma, komámasszony, komaasszony. „Az életben a leghűbb segítői egymásnak a komák voltak" - mondják az emberek. Részt vettek minden nehéz munkában, segítkeztek a házépítésnél, cséplésnél, a jószágok vételében, eladásában, fahordásban stb. Meghívták egymást a lakodalomba, disznótorba és más közös összejövetelre. Bármilyen dolog volt, egymásra mindig számítottak. Névadás, keresztelő Lévárton és Deresken a leggyakoribb fiúnév az István volt (becézése: Pestu, Pista). A leánynevek között első helyen állt a Julianna és a Mária (becézése: Julu, Julis, Marcsu, Maris). Az elsőszülött gyermeket rendszerint az apai nagyszülők nevére keresztelték, a fiút a nagyapára, a leányt a nagyanyára. A második gyermek az apa, illetőleg az anya nevét kapta. Ahol sok gyermek volt, a harmadiknál, negyediknél tetszés szerint - olykor a naptárból - választottak nevet. Előfordult történelmi név is, többnyire Árpád és Attila, de inkább csak második névként. A névadás az egész család beleegyezésével történt. De ha vita volt, az apa javaslata volt a döntő. Előfordult, hogy az apa az asszony terhessége alatt Amerikába ment munkát vállalni. Levélben közölte, hogy milyen névre kereszteljék a gyermeket. A keresztelő napját az döntötte el, hogy a gyermek egészséges-e, vagy úgy látszik, hogy nem sok remény van az életben maradásához. Ez utóbbi esetben a szülés után már másnap vitték a templomba és megkereszteltették, nehogy „pogányul" haljon meg. Keresztelés nélkül a pap nem temeti el. Ha a gyermek egészségesen született, a születést követő vasárnap volt a keresztelés a dereski templomban. A gyermeket a mise után keresztelték meg, az anyakönyvbe a parókián írták be. Az újszülött nevéhez bejegyzik az apja, anyja, a keresztapja és a keresztanya teljes nevét. A gyermeket hétköznap is vihették keresztelni. A napot közölték a pappal. A keresztelés hétköznap a reggeli mise után történt. A gyermeket felöltöztették kis hálóingbe, kis réklibe, a fejére slingelt szélű főkötőt tettek. A púpjára (köldök) egy disznózsírral megkent vászondarabkát helyeztek, azt egy széles vászonszalaggal a gyermek derekára körülcsavarva lekötötték. Azután slingelt szélű dunnácskába tették. A dunnát piros vagy kék masnival kötötték át. Odakötötték az anya rózsafüzérét (olvasót) is, hogy a rontástól a gyermeket megvédje. A keresztelőre a gyermeket a keresztanyja vitte. A keresztapa nem ment a templomba. A bába kísérte el. A keresztanya ment elöl, a bába utána. A keresztelés után a bába segített a keresztanyának a hazavitelben. A templomba menetkor a bába nem vihette a gyermeket. A keresztanya a templomban az újszülöttet a jobb karján tartotta. A bal kezében egy égő gyertya volt. így állott a pappal szemben a keresztkút előtt. A bába mögötte állt.